Share

Általános pszichológia, 29. tétel, pszichológia távoktatás

F.R. által kidolgozva

Feldolgozás és struktúra

Craik és Lockhart (1972) elméletüket az általuk strukturálisnak nevezett emlékezetelméletek – mint pl. az Atkinson-Shriffin modell – alternatívájaként mutatták be. Azt vetették fel, hogy az emlékezet strukturális felfogása helyett hasznosabb lenne azokra a feldolgozási folyamatokra koncentrálni, amelyek hozzájárulnak az emlékezéshez. Elképzelésük szerint az, amit felidézünk, nem maga az elem, amit addig tároltunk vhol, hanem a feldolgozási folyamatnak vmiféle utóhatása, melyből következtethetünk a feldolgozott elemre. A feldolgozás a felszínestől halad a mélyebb és bonyolultabb felé. A felszínes feldolgozás gyengén felidézhető, a mélyebb feldolgozás pedig tartósabb emléknyomokhoz vezet. Nem utasítják el a rövid és hosszú távú emlékezet létezését, csupán azt állítják, hogy magát a kódolást kell elsődlegesnek tekinteni.

Az ismétlés két fajtája

Craik és Lockhart is feltételezik, hogy létezik egy rövid idejű avagy elsődleges emlékezet (PM), amely elkülöníthető a LTM-től. A PM legfőbb szerepe a feldolgozás, melyben kiemelt szerepe van a fenntartó és az elaboratív ismétlésnek. A fenntartó ismétlés csupán megtartja az információt, anélkül, hogy azt egy mélyebb szintre lefordítaná. Az a feladata, hogy egy rövid időre megakadályozza a felejtést és nem az, hogy hosszú távú tanuláshoz vezessen. A hosszú távú tanulás az elaboratív ismétlésen múlik, ebben a folyamatban kerül mélyebb szintű kódolásra az elem.

Kísérlet (Craik és Tulving 1975): a ksz-ek össze nem függő szavakból álló listát kaptak. Minden szón a köv. 3 művelet egyikét kellett elvégezni (1. feladat):

  • eldönteni, hogy a szót kis vagy nagy betűvel írták (ez felszínes kódolást igényel)
  • eldönteni, hogy a szó rímel-e bizonyos szavakkal (ez közepes szintű fonológiai kódolást igényel)
  • eldönteni, hogy a szó behelyezhető-e egy bizonyos mondatba (ez mély szemantikai kódolást igényel)

A ksz-ek nem tudták, hogy később az emlékezetüket fogják tesztelni, azaz a véletlen tanulást vizsgálták. Ezután a ksz-eknek egy hosszú listán szereplő szavakról kellett eldönteni, hogy szerepeltek-e már a kísérletben (2. feladat).

Eredmények: a legfelszínesebb kódolás (kisbetű, nagybetű) eredményezte a leggyengébb felidézési arányt, közepes arányt a fonológiai (rímelés), a legjobbat pedig a szemantikai. Az igen választ kiváltó szavakra jobban emlékeztek, mint a nem választ kiváltókra.

Kritika

  1. Amennyiben a feldolgozás mélysége hasznos és mérhető szempont, akkor szükséges olyan mérőeszköz, amellyel mérni tudjuk. Olyan általánosan elfogadott módszer még nem született, mellyel a feldolgozás mélységét független tényezőként mérni lehetne.
  2. Craik és Lockhart feltételezik, hogy az észlelésben elkülönült szakaszok sorozata létezik, azaz pl. az olvasáskor először a vizuális észlelés történik, majd a fonológiai, végül a szemantikai. Az olvasással kapcsolatos kutatások azonban ennek ellentmondanak, a szakaszok párhuzamosan is futhatnak, ill. a sorrendjük is lehet más.
  3. Túlkódolás: Craik és Tulving 1975: nem valószínű, hogy ha vki elolvas egy szót, ne lenne tudatában a jelentésének, még akkor is, ha pl. csak fonológiai kódolás a feladat.
  4. A transzfernek megfelelő feldolgozás: Bransford és mtsai: a feldolgozási szintek elmélete csak a kódolásra koncentrál és figyelmen kívül hagyja a megfelelő előhívási feltételek szerepét. Egy anyag kódolásának optimális módja függ attól, hogy várhatóan hogyan kell majd előhívni. Kísérlet: hasonló mint az előző, csak a 2. feladatban olyan is volt, hogy az adott szó rímel-e az 1. feladatban szerepelt szavak vmelyikére. Itt a jobb felidézési teljesítményt a fonetikai kódolás (rímeléses) adta.
  5. Alkalmazások: sajnos nem hozták meg a várt sikert. Reményteljes területnek tűnt eleinte pl. az idősek emlékezeti zavarainak vizsgálata vagy az amnéziás betegek vizsgálata.

További kutatások

  1. Kompatibilitás: az eredeti kísérletben a ksz-ek az igen választ kiváltó szavakra jobban emlékeztek, mint a nem választ kiváltókra. Craik és Tulving szerint ez azzal magyarázható, hogy igen válasz esetén jobban összeegyeztethető, kompatibilisebb a kérdés és a válasz és ez megnöveli a felidézés valószínűségét.
  2. Elaboráció:  az eredeti kísérletben volt olyan művelet, hogy el kellett dönteni, hogy a szó behelyezhető-e egy bizonyos mondatba. A felismerési feladatban (1. feladat) jól látható volt az a tendencia, hogy a kidolgozottabb mondatok esetén jobb teljesítmény született, s ez a hatás – igaz, sokkal kisebb mértékben – a felidézési feladatban (2. feladat) is jelentkezett.  Craik és Tulving: nem pusztán a szemantikai kódolás megléte vagy hiánya döntő tényező, hanem a kódolás gazdagsága, kidolgozottsága is.

Vajon kétféle ismétlés létezik?

Valóban csak akkor jöhet létre hosszú távú tanulás, ha az információk mélyeb szinten kódolódnak? Nem: a fenntartó ismétlés szintén jobb emlékezeti megtartást eredményez. (pl. Mechanic kísérlete 1964)

Craik és Lockhart elmélete 2 fontos elvet ragadott meg:

  1. Mélyebb és bonyolultabb szemantikai feldolgozás ált. jobb tanulást eredményez.
  2. Az aktív ismétlésnek két fő jellegzetessége lehet:
  • az információ fenntartása rövid időn át
  • az új információ beágyazása a meglévők közé: ez nagyobb mértékben segíti elő a tanulást.

Ezen elvek mentén számos további kutatás indult el. Pl.:

Miben segít a szemantikai kódolás?

Ha a kódolás többféle, gazdagabb emléknyomokat hagy maga után, nagyobb az esélye, hogy a későbbi aktuális feldolgozás kellően aktiválja az emléknyomokat. Tehát több megkülönböztető jegy kódolása segíteni fogja a felismerést. Továbbá mélyebb szintű szemantikai kódolás során több megkülönböztető jegyet lehet kódolni.

A mély szemantikai, elaboratív kódolás tehát azáltal javítja az emlékezeti teljesítményt, hogy olyan emléknyomokathoz létre, melyek jól megkülönböztethetők más emléknyomoktól, szemben a felszínesen, kevésbé kidolgozottan kódolt elemekkel, melyeknek emléknyomai kevésbé lesznek megkülönböztethetők.

A felidézéshez 2 folyamat szükséges: hozzá kell férni a felidézendő elemhez és meg kell különböztetni más hasonló elemektől. A hasonlóság megkönnyíti a hozzáférést, viszont megnehezíti a megkülönböztetést. A hasonlóság hatása tehát bizonytalan.

Számos kutatás támasztja ezeket az eredményeket alá.

Forrás: Baddeley könyv

Share