Általános pszichológia, 38. tétel, pszichológia távoktatás
Volf Brigitta jegyzete alapján
Minden élőlény igyekszik a saját belső egyensúlyát fenntartani. A belső környezet állandóságát fenntartó működést homeosztázisnak nevezzük.
A homeosztázisban szereplő folyamatok nagyobb részét reflexek irányítják, így az élettan illetékességi körébe tartoznak.
Van azonban egy szűkebb köre, amelyben szándékos viselkedési elemek is szerepelnek. Pl. testhőmérséklet, folyadékháztartás és táplálkozás.
A élőlények ezeket a működéseket igyekeznek a rájuk jellemző érték közelében tartani.
A homeosztatikus rendszer elemei:
– szabályozott változó ideális értékének fenntartása
– egy vagy több érzékelő a központban vagy a periférián a változó paraméterének mérésére
– összehasonlító és vezérlő központ, amely a mért adatokat összeveti az ideális értékkel, szükség esetén utasítást ad a korrekcióra
– perifériás végrehajtó egység előre meghatározott korrekciós mechanizmusokkal
Túlélési motívumokkal kapcsolatos testi működéseink központja, az agy hipotalamusznak nevezett része, a hipofízisen keresztül közvetlenül irányítja a hormonrendszert és kiterjedt idegi kapcsolatai vannak, (perifériás receptorokkal, alsóbb idegi központokkal és az agykéreggel is). Jó vérellátása és receptorai révén maga is érzékelni képes a vér több paraméterének változásait, így minden feltétel adott, hogy szabályozó központként is működhessen.
A hőszabályozás esetén pl. így működik: A bőrben található hőreceptorok érzékelik a külső hőmérséklet változásait. Ha a tűréshatár eltér az ideális értéktől, akkor automatikus kiigazító folyamatok indulnak be. Ha ez kevésnek bizonyul, izomműködéssel (didergéssel) hőt termeltetünk. Ha ez sem elég akkor a következő lépésben megjelenik a pszichológiai késztetés, hogy melegebb helyet keressen magának. A körülményektől függően számtalan lehetőség adódik, a melegebb öltözködéstől, a tűzgyújtásnál, a termosztát hőszabályozójának magasabb fokára állításáig, hogy a számára optimális hőmérsékletet megteremtse. Nagy melegben az első lépcsőfok a hajszálerek tágulása és az izzadtságmirigyek fokozott működése. Ha ezek hatástalanok maradnak, akkor megjelenik a cselekvésre késztető drive.
Folyadékháztartás szabályozás
A sejteken belüli és közötti folyadékterek nyomását speciális receptorok ellenőrzik. A korrekció egyrészt a víz vesékben történő visszanyerésének hormonális úton történő fokozása, másrészt a szomjúság jelentkezése révén valósul meg.
A táplálkozás, mint homeosztatikus mechanizmus
E funkció szabályozása sok embernek okoz problémát, és a táplálkozásban tapasztalható a legnagyobb változás. A táplálkozásban velünk született biológiai hatások mellett egyértelműen szerephez jutnak a tanult viselkedésformák is. A hipotalamusz oldalsó területeinek kétoldali elpusztulását követően nem esznek az állatok, ez az éhségközpontnak nevezett régió indítja meg a táplálkozást. A melső-középső terület roncsolását követően pedig megállás nélkül esznek, mert nem működik a jóllakottsági központjuk, ami leállítaná az evést. Pl. a patkányoknál ez addig tart, amíg eredeti tömegük háromszorosára híznak. A szájban és a májban illetve a garatban is vannak érzékelő sejtek. A gyomorban szintén vannak telítődést érzékelő receptorok. A legfontosabb szabályozóközpont a hipotalamusz, amely a szájjal együttműködve érzékeli és szabályozza a vér, a cukor, zsír és fehérjeszintet. Ha ez a szabályozórendszer tökéletesen működne, nem lennének körér és sovány emberek.
A kövérség kialakulásában több tényező is szerepet játszik: ritkábban anyagcserezavarok, a zsírsejtek öröklötten meghatározott száma, kalória-felvétel és felhasználás aránya.
Megfigyelték patkányoknál, hogy 4 napi éheztetés után rendszeresen többet ette, mint amennyit az éheztetés előtt- Valami hasonló történik a kövér embereknél is, ezért nekik tudatosan kontrollálni kell kalória-felvételüket, viszont ezu a legtöbb ember számára nehéz feladat. Ha a fogyókúrázó bármilyen csábításnak enged, akkor igen rövid idő alatt munkája kárbavész, ezt nevezik tudatos önmérséklet összeomlásnak.
Kísérlet: 2 csoport, az egyik „szabadon evők” a másik „önkorlátozóak”. A résztvetők fagylaltot kóstoltak, korlátozás nélkül ehettek is belőlük. Előzőleg azonban egyharmadukkal egy pohár másik harmadukkal két pohár tejturmixot is megitattak. A harmadik harmad nem ivott turmixot. Eredmények szerint a korlátozás nélküli evők logikus módon minél több turmixot ittak, annál kevesebb fagylaltok ettek. Az önmérséklettel élők közül viszont pont fordítva, azok ették a legtöbb fagylaltot, akikkel két pohár turmixot is megitattak. Valószínűleg ők a „most már úgyis mindegy” elv alapján folytatták az evést.
Azt is kimutatták, hogy a kövére emberek érzelmileg megterhelő helyzetben hajlamosak a fokozott evésre. Kísérletben különböző filmeket mutattak normális súlyú és túlsúlyos embereknek, miközben kekszet ropogtattak. A kövér emberek mulattató, lehangoló és szexuálisan izgató filmek hatására egyaránt többet ettek, mint az unalmas úti beszámolók alatt. A normális testsúlyúaknál nem volt ilyen eltérés.
Hátterében valószínűleg az áll, hogy a kövéreknél csecsemőkorukban minden jelzést (sírást) táplálékkeresésként értelmeztek, és enni adtak nekik. Ezért ezeknek az embereknek nehézséget jelent az éhség megkülönböztetése más feszültségforrásoktól, másrészt a szorongáskeltő helyzeteket evéssel enyhítik. A kövérséghez még hozzájárulhat az a tényező is, hogy a túlsúlyos emberek érzékenyebbek az ételek külső megjelenésére: látványára, ízére illatára.
Egyes kutatók szerint a természet is a kövérek ellen van. A zsíros szövetek anyagcseréje lassúbb, mint a többi szöveté, pedig energiafelhasználásuk kétharmadát az anyagcsere folyamatok emésztik fel. A harmadik harmadot mozgásra fordítjuk, a kövér ember meg, tudvalevő, hogy nehezebben, ezért kevesebbet mozog, mint a többiek.
Forrás: tanulmányi útmutató