Share

Szociálpszichológia, 16. tétel, pszichológia távoktatás

Koponyás Rita által kidolgozva

16. A self hatásai az érzelmekre és a viselkedésre. A self megvédése

Érzelmek értékelése, értékelés módosítása, énkifejezés, selfprezentáció, önmonitorozás, stresszorok és hatásaik, megküzdési stratégiák (figyelem elterelése, veszély minimalizálása, veszély feldolgozása, problémaközpontú megoldások (Smith és Mackie, 220-244)

Ha egyszer az énfogalom már megszilárdult, nem befolyásolják mások visszajelzései,  vagy az inkonzisztencia. Szabályozni kezdi érzelmeinket és viselkedésünket. Az érzelmek jelzik a jelentős eseményeket és válaszadásra motiválnak (pl. veszély elkerülése). az egész testet és lelket mozgósítják: arckifejezéseket, fiziológiás válaszokat, szubjektív érzéseket, nyílt viselkedést.

Az érzelmek a self szempontjából releváns tárgyak vagy események kognitív kiértékelésének eredményei. Kognitív értékelés tehát: egy, a self szempontjából releváns esemény vagy helyzet értelmezése, amely az emocionális választ vagy viselkedést irányítja. Kétfajta értékelésnek van különösen nagy szerepe:

1.      A helyzetnek önmagunk és céljaink szempontjából való történő értékelése – pozitív vagy negatív.  Azok a helyzetek, melyeket támogatónak értékelünk, pozitív érzelmeket váltanak ki, amelyek fenyegetnek, frusztrálnak, vagy taszítanak, negatív érzelmeket váltanak ki.

2.      Az esemény okára vonatkozó értékelésünk. Van-e felelős a történtekért, ha igen, én vagyok –e, vagy más?

Az értékelés módosítása

Az értékelés rugalmas. Függ a kontextustól, hozzáférhető gondolatoktól, álmeneti hangulatoktól, mások reakcióitól, kulturális tényezőktől stb.. Éppen ezért könnyen tévedhetünk érzelmeinkkel és azok okaival kapcsolatosan.  A tény, hogy az érzelmek a kiértékeléseink következményei (tehát tőlünk függő dolgok) lehetővé teszi, hogy uralkodjunk rajtuk.  Ha eleve úgy tekintünk rájuk, melyek abból származnak, ahogyan a világot értékeljük, mint úgy, hogy azokat külső események váltják ki, rájöhetünk, hogy uralkodni tudunk érzelmeink fölött, s megváltoztathatjuk azokat.

Az értékelések nemcsak érzelmeket váltanak ki, hanem testi jeleket is. (pl. mosoly, fiziológiai rendszerek) Motiválttá tesznek a cselekvésre: odabújunk, elhúzódunk, stb..  A gondolatainkat az értékelés tárgyára irányítják. Az erős érzelem arousal növekedést okoz. E tényezők: értékelés, testi válaszok, szubjektív érzések, emocionálisan vezérelt viselkedés – olyan szoros viszonyban állnak, hogy bármelyik kiválthatja az összes többit. A testi jelek is felerősítik az érzelmeket, illetve semleges arckifejezés csökkenteni tudja azt.

Másokkal való interakcióinkban nagyon jelentős hatású az énünk: hogy kik vagyunk, hogy cselekszünk. Az emberek viselkedése néha valódi belső énjüket fejezi ki, máskor mások véleményének befolyásolására használjuk.

Énkifejezés (önkifejezés): mikor megpróbáljuk viselkedésünkön keresztül átadni az énfogalmunkat. Az önkifejezés megerősíti az énérzést és ugyanakkor mások felé is közvetíti azt. Olyan társas helyzeteket választunk, ahol énfogalmunkkal konzisztens módon viselkedhetünk. Az énkifejezés szükséglete olyan erős, hogy még hibáinkat, fogyatékosságainkat is szívesen felfedjük annak érdekében hogy mások pontos képet kapjanak rólunk. az énkifejezés azt a képet közvetíti, amit valódi énünknek hiszünk, ezért lehetővé teszi hogy mások pontos benyomásokat alakíthassanak ki rólunk. Ez esetben viszont úgy kezelhetnek bennünket, ahogyan azt mi szeretnénk, s ez megint csak megerősíti az önmagunkról kialakított képet.

Énbemutatás (selfprezentáció): Olyan viselkedésmód, mely a megfigyelőkben kívánatos képet alakít ki rólunk, akár pontosnak tartjuk ezt a képet, akár nem. A rólunk kialakult benyomás formálására tett erőfeszítés, hogy hatalmat, befolyást vagy megerősítést nyerjünk. A társas interakciók leggyakoribb célja a hízelgés és az önreklám, amit persze burkolt formában érdemes csak megtenni. Az énbemutatás lehet egy self felpróbálása is. (kamaszkorban gyakori: lázadó, intellektuel, környezetvédő, stb..) Ennek hosszú távú hatása is lehet, az énbemutatót legalább annyira befolyásolhatja a szerep, mint a környezetét. Goffman: „..ami először csak maszknak tűnik, az az arcává válhat.”

Önmonitorozás: az a személyiségvonás, hogy az egyének mennyire érzékenyek a társas helyzetek elvárásaira, és mennyire alakítják viselkedésüket ennek megfelelően. Az énkifejezést és az énbemutatást az emberek nem egyforma mértékben gyakorolják: A magas szintű önmonitorozók inkább az aktuális közönség által elvárt képet sugározzák (énbemutatnak), az alcsony szintű önmonitorozók konzisztensebben viselkednek (énkifejeznek), a sikernél számukra fontosabb az, hogy önmaguk számára megfelelő képet mutassanak be.

A self megvédése: megküzdés a stresszel, az inkozisztenciákkal és a kudarcokkal

Énfogalmunk megvédése érdekében a negatív eseményekre kétféle módon reagálhatunk: megküzdünk a helyzettel, vagy megváltoztatjuk a helyzettel kapcsolatos érzelmeinket.

A self jóléte szempontjából háromféle eseményt tekinthetünk veszélyesnek: a kudarcokat (negatív visszajelzés), inkonzisztenciákat (az önmagunkról kialakított képnek ellentmondó információk), és a stresszorokat (mint pl. krízis, frusztráció, zaklatás, melyek leküzdéséhez látszólag elégtelenek az erőforrásaink).

A fenyegetések (stresszorok) emocionális és fizikai hatásai: a legintenzívebb érzelmeket, rettegést, depressziót hívhatnak elő, megváltoztatják az immunrendszer válaszait, az idegrendszer aktivitását, vérnyomást stb. A veszélyfaktor azoknál a legmagasabb, akik rendszeresen negatív érzelmekkel reagálnak a kudarcokra. Azokat a fenyegetéseket éljük meg legintenzívebben, amelyekről úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk kontrollálni őket, ezek szorongást, frusztrációt eredményeznek.

A kontrollhiány ismételt megtapasztalásának következménye a tanult tehetetlenség. Az ebből fakadó reménytelenség érzet gátolhatja erőfeszítéseinket, hogy az eseményeket ellenőrzésünk alá vonjuk, korlátozza a kontroll megőrzését segítő kognitív folyamatokat, hozzájárul a klinikai depresszió kialakulásához.

A selfet fenyegető helyzetekkel szemben megküzdési stratégiákat alkalmazunk. Megküzdési stratégia: a selfet fenyegető események negatív következményeinek csökkentésére irányuló erőfeszítés.

  • Ennek egyik formája az érzelemközpontú megküzdés, mikor elmenekülünk a fenyegetés elől.
  • Más esetben azonban a problémaközpontú megküzdést választjuk, és szembeszállunk a fenyegetéssel.

Az érzelemközpontú megküzdés módjai:

Menekülés a fenyegetés elől, szökés: Bizonyos stresszkeltő szituációkban, mikor nem szeretnénk szembesülni hibáinkkal, gyors megoldásként otthagyjuk a helyzetet.

A figyelem elterelése: Egyesek a pozitív énképpel összeegyeztethetetlen információk kizárásának érdekében pl. alkohollal, droghasználattal, próbálják a veszélyt figyelmen kívül hagyni, ill. tudatukból kizárni.

A veszély lekicsinylése, minimalizálása: Pozitív vonások hangsúlyozásával, és a negatívumok, hibák, kudarcok jelentőségének alulértékelésével csökkenthető a frusztráltság érzése.

A veszély feldolgozása: a problémák kibeszélése: A traumatikus események kibeszélésével megszabadulhatunk azok gyötrő súlyától, az újraértékelés az immunrendszert is erősítheti.

A problémaközpontú megküzdés módjai

Torzított értékelés: a self szempontjából releváns információk torzítása, a fenyegetés újraértékelése

Kifogások keresése: mégpedig olyan kifogásoké, amelyek az énmegerősítő attribúciókhoz kapcsolódnak, azaz: a kudarcokat külső tényezőknek tulajdonítjuk, a sikereket viszont képességeinkkel magyarázzuk

Önkárosító stratégiák: a tényleges kudarc attribúciós következményei miatt néhány ember a valós megmérettetés helyett inkább a megmérettetés előtt lerontja saját esélyeit, hogy az kifogásul szolgálhasson a kudarcra, és így persze sose derül ki, hogy normál körülmények között sikerült volna-e a teljesítés.

A probléma ellenőrzés alá vonása: amíg úgy érezzük, hogy a negatív történéseket ellenőrzésünk alatt tudjuk tartani, kevésbé szenvedünk tőlük. Ez összefüggésben van azon képességünkbe vetett bizalommal, hogy a dolgok kimenetelét befolyásolni tudjuk (Bandura: énhatékonyság). Fontos tehát, hogy rossz eredményeinket ne külső – ám ellenőrizhetetlen – tényezőkkel magyarázzuk.

Share