A tanulás formái: habituáció és szenzitizáció

Inspirálódj, tanulj, de ne másolj! Azt a visszajelzést kaptam, hogy a kidolgozott pszichológia tételek blog tartalmát a tanárok különös figyelemmel követik mikor a plagizálást ellenőrzik.

Általános pszichológia, 18. tétel, pszichológia távoktatás

Volf Brigitta jegyzete alapján

A tanulás igénye a létfenntartás kényszeréből fakad, tehát nem lehet opcionális kérdés.

Pszichológiai szempontból tanulásnak tekinthetünk minden új információfeldolgozást, ami viszonylag tartós viselkedésváltozást eredményez. A tanulás tehát nyomon követhető a viselkedésmódosulásban, bár nem mindig vannak nyílt jelei, eredménye sokszor rejtve marad, pl. megtanuljuk hogy a nagy villámlásra hangos dörgés szokott következni, ami félelmetes lehet, de azt is megtanuljuk, hogy ha ezt a jelenséget a tévé képernyőjén látjuk, akkor nincs okunk a félelemre, így az ijedtség okozta viselkedésváltozás nem nyilvánul meg láthatóan.

A tanulás egy egész életen át elhúzódó folyamat, hisz a változó környezet folyamatos adaptációt kíván.

Minél értelmesebb egy faj, annál több időre van szüksége, hogy elsajátítsa a fajra jellemző viselkedésmintákat.

Az ember számára a legnagyobb kihívás a társas együttlétben való boldogulás elsajátítása, de a környező világról alkotott tudásmennyiség is méreteket öltött.

A tanulási folyamatok formáit tekintve nagyon sok osztályozási szempontot felállíthatunk.

Adaptációs szempontból léteznek:

–          obligát viselkedési formák: olyan ismeretek, amelyet kötelező módon meg kell tanulni. Pl. megtanulni, hogy kik vagyunk, kikhez tartozunk, tűzbe és mélybe ugrani veszélyes lehet – ezek olyan fontos tudások, amelyek ismerete nélkül veszélybe sodorhatjuk magunkat, tehát obligát módon megtanulandók.

–          fakultatív viselkedési formák: kevésbé fontosak. Pl. az iskolai tanulás, mert nem az életben maradást szolgálja, hanem a könnyebb érvényesülést.

A tanulás egyes formái:

– automatikusak: pl. nyálazás az étel látványára

– félig automatikus: pl. nyelvtanulás, úszástanulás

– nem automatikus: pl. sakktanulás

A tanulás komplexitását véve figyelembe, megkülönböztetünk

a) egyszerű formákat:

– imprinting

– habituációs tanulás

b) egyszerű asszociatív tanulási formákat:

– klasszikus kondicionálás

– operáns kondicionálás

c) nem asszociatív

– szociális tanulás

– kulturális tanulás

d) összetett tanulási formák:

– komplex tanulás

A tanulás formái: habituáció és szenzitizáció

A tanulás legegyszerűbb, látens formája a habituációs tanulás.

Megnyilvánulása: ugyanazon ingerrel ismételt szembesülés eredményeként a figyelem vagy reakció intenzitása csökken. Ez azonban nem vezethető vissza a szenzoros adaptációra, a receptorok fáradékonyságára vagy a refraktor időszakra. Nem érinti a primitív reflexeket és olyan alapfunkciókat, mint az elhárító vagy védekezési mechanizmusok fokozottan veszélyes ingerek esetén.

Habituáció = viselkedés hozzászokás

Humphrey 1933-ban végzett kísérletet a macskákkal. Egy zárt helységben a macska egércincogást hall, támadásra készül és figyel a hang irányába. Ha a hangot többször változatlanul megismételjük, akkor a viselkedése kevésbé lesz éber. Viszont ha a hang minősége vagy ereje megváltozik, akkor támadó reakciója újra jelentkezik.

Ez a tanulási forma más állatok és az emberek esetében is általános, pl. a falióra ketyegése megszokottá válik, de felkapjuk a fejünket ha félreüt.

A habituációt gyorsaság személyenként változó és az információfeldolgozás gyorsaságára utal, ezért a gyorsabb habituáció előrejelzi a tanulékonyságot. Azt a jelenséget, melynek folyamán az ismétlődő ingeren változást eszközölve a személy figyelme újra az ingerre irányítható, diszhabituációnak nevezzük.

Tehát: arra utal, hogy az állat vagy személy felfedezi az időközben a figyelmi ellenőrzés alól kikerült inger változását. Pl. autót vezetünk, hanginger változásra felkapjuk a fejünket.

A habituáció – diszhabituáció technika elterjedtté vált az újszülöttek és csecsemők képességeinek vizsgálatában, mivel igen korán és könnyen habituálódnak. Sok esetben a tárgyra való figyelés idejét, a habituáció gyorsaságát, kezelik változóként, vagy az inger megkülönböztetése mértékéhez.

A habituációs technika nem csak perceptuális, hanem oksági események vizsgálatában is elterjedt. Pl. golyót lát lefele haladni, amikor elér nekiütközik egy másik golyónak, ami golyó elmozdul. Megmérhetjük, hogy a valóságtól eltérő esemény milyen mértékben kelti fel újra a csecsemő figyelmét – a golyó hamarabb mozdul el.

A habituációs tanulás kérgi alapjait Sokolow 1963-ban írta le:

– az ingerektől származó ingerlési minták az agykéregben folyamatosan kiegyenlítődnek a már létező neuronális modellekkel

– egy változatlan inger sorozatos megjelenítése következtében egy stabil neuronális modell jön létre, a megváltozott feltételek viszont a modell korrekcióját eredményezik, ami viselkedéses szinten a figyelmi orientációs reflexben nyilvánul meg.

Szenzitizáció

– egy adott ingerre egyre erőteljesebb a viselkedeses változás. Olyankor következik be, amikor az élőlény ártalmas, vagy valamilyen szempontból fontos ingerrel találja magát szembe. Pl. ha egy autóduda akkor harsan fel, amikor egy sötét sikátorba lépünk, összerezzenésünk erőteljesebb lesz.

A habituáció és a szenzitizáció is rövid ideig tar, mindössze néhány percig, esetleg óráig, bár kiváltó ingereik rendszeres ismétlése eredményezhet hosszabb ideig megmaradó tanulást.

Forrás: tanulmányi útmutató

Inspirálódj, tanulj, de ne másolj! Azt a visszajelzést kaptam, hogy a kidolgozott pszichológia tételek blog tartalmát a tanárok különös figyelemmel követik mikor a plagizálást ellenőrzik.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük