Share

Szociálpszichológia, 17. tétel, pszichológia távoktatás

Koponyás Rita által kidolgozva

17. Az attribúciós folyamatok meghatározása, forrásai, az első benyomás szerepe az attribúciók létrejöttében

Meghatározás, források, az attribúciók kulturális meghatározottsága, kiugró okok attribúciója, kovariáló információk, az első benyomás és attribúciós folyamatok kapcsolata (vonások, jellemzők integrálása), benyomások pontossága, torzítás (Smith és Mackie, 155-168, Hewstone, 6. Fejezet megfelelő alfejezetei)

Attribúció-elmélet: Heider elmélete, mely szerint egy adott személy viselkedését két szempontból próbáljuk megmagyarázni: hogy külső vagy belső oka van-e, és ha belső, akkor szándékolt vagy szándékolatlan az illető cselekvése.

Első benyomásunk pontosítása, vagy módosítása érdekében az emberek viselkedéseinek okaira próbálunk rálelni. Mások megértése annak ismeretétől függ, hogy miért viselkedett az adott módon, ezért oksági attribúciókat alkotunk.

Oksági attribúció: egy viselkedés vagy esemény okával kapcsolatos ítélet. (Attribúció: oktulajdonítás)

Források: a megfigyelt személy viselkedése, általánosan hozzáférhető magyarázatok (korábbi tapasztalatok), kontextusból kiugró észlelt események, vagy a rendelkezésre álló információkból kialakítható ítélet.

A kapcsolódó okok attribúciói: a cselekvések okait a cselekvő embernek tulajdonítjuk, míg az élményeket, belső állapotokat többnyire az ingernek. Néhány viselkedés annyira hozzákapcsolódik a helyzethez, hogy a róla tárolt forgatókönyv nyilvánvaló okokat kínál.

A kulturálisan meghatározott okok attribúciói: a viselkedés magyarázata kulturálisan is változik: az individualista kultúrákban (pl. USA) inkább vonásokban gondolkodnak, míg a kölcsönös függést hangsúlyozó kultúrákban (pl. India) a szabályokra és a társas kapcsolatokra gondolnak elsősorban.

A hozzáférhető okok attribúciói: minél hozzáférhetőbb egy ok, annál valószínűbb hogy magyarázatként eszünkbe jut.

Kiugró okok attribúciója: minél jobban felkelti a figyelmet egy lehetséges ok, annál inkább felhasználjuk a viselkedés magyarázatakor. A figyelemfelkeltő jelleg az észlelő fizikális nézőpontjától is függ (mi van neki a fókuszban).

A kovariáló információra alapozott attribúciók: olyan okot keresünk, ami jelen van, mikor egy esemény megtörténik és nincs jelen, mikor nem. Kelley: a viselkedést először a cselekvővel kapcsolatban magyarázzuk, másodsorban a viselkedés ingerével (tárgyával), harmadszor valami mással, ami a konkrét helyzettel vagy a körülményekkel kapcsolatos.

Amikor úgy tűnik, hogy a viselkedést külső hatások okozták, akkor megpróbálhatjuk első benyomásunk alapján meglévő véleményünket módosítani. Amikor elvetünk egy elképzelést, mert más, újabb magyarázat nagyobb súllyal jelenik meg, akkor azt leszámítolásnak nevezzük. Ennek segítségével kijavítjuk eredeti elképzelésünket. Ez nem kis kognitív erőfeszítést igényel, ezért gyakran nem tesszük meg.

Mindennapi kapcsolatainkban az emberekről egy-egy tulajdonságnál többet tudunk meg. Az információkat összegezzük, és igyekszünk egy komplex, koherens benyomássá alakítani. Gyakran azt feltételezzük, hogy egyik vonás együtt jár egy másikkal. Pl. aki nagylelkű, az melegszívű is egyben. Így implikált személyiségelméleteket használunk (implikál: magában foglal) egy ember személyiségképének kialakításánál.

Másik módszer, ahogy az összetett egységes képet létrehozzuk: a sokféle jellemző integrálása. Ez működhet úgy, hogy hasonló viselkedéseket egy csoportba szervezzük, és a viselkedésekből kikövetkeztetett hasonló vonásokra úgy gondolunk, mint összetartozókra. Vagy a feldolgozás működhet az alapján, hogy a viselkedés és a vonások között okozati kapcsolatot állítunk fel.

A kognitív erőfeszítést, hogy keményen dolgozzunk egy pontos személyiségkép kialakításán, első sorban a pontosság igénye motiválhatja. Ez az igény megszülethet pl. a felelősségre vonástól való félelemből, vagy hogy egyéb komoly (esetleg erkölcsi) következményei lesznek pontatlanságunknak.

De nem mindig a pontosságot szolgálja az erőfeszítésünk: néha vágyaink és reményeink vezérlik a tények keresését, s így elfogultságunk torzíthatja véleményalkotásunkat. Épp azt a vonást fogjuk jobban fókuszba állítani, ami számunkra releváns, és kevesebb figyelmet fordítunk az attól ellentétes jelzésekre. A legtöbb esetben nem tudatosul bennünk a torzítás, megbízunk kialakított ítéletünkben. Ha az nem egyezik mások véleményével, hajlamosak vagyunk inkább a miénkkel ellenkezőt torzítottnak vélni.

Share