Share

Szociálpszichológia, 15. tétel, pszichológia távoktatás

Koponyás Rita által kidolgozva

15. Az önértékelés mint önpercepciós folyamat: az önértékelés forrása, kialakítása

Önértékelés, énvédő torzítások, társas összehasonlítás, Tesser önértékelés fenntartási modellje, self- diszkrepancia elméletek, éntudatosság, megfelelőség (Smith, E., Mackie, 208-218)

Az önértékelés: az egyén önmagára vonatkozó pozitív vagy negatív értékelése.

Az önértékelés forrásai: a napi sikerek és kudarcok, a társakkal való összehasonlítás, és saját belső normáinkkal való összevetés.

Az emberek általában jó képet szeretnének kialakítani magukról. Általában pozitívabbnak ítélik meg önmagukat az átlagnál. Pozitív selfet létrehozni és fenntartani énvédő torzítások segítségével tudunk.

Énvédő torzítások: arra irányuló tendencia, hogy az énre vonatkozó információkat úgy gyűjtsük, illetve értelmezzük, hogy az túlzottan pozitív értékeléseket eredményezzen.

Saját magunkkal szembeni személyes tapasztalataink növelhetik, vagy csökkenthetik önbecsülésünket. A siker és a kudarc megélésének aránya határozza meg, hogy önértékelésünk alacsony lesz-e, vagy magas. Ez nagyon fontos különbségeket eredményez az élethelyzetek, tapasztalatok lereagálásában és a velük való megküzdésben.

Az énvédő torzítások forrásai:

  • Olyan helyzeteket keresünk, ahol kitűnhetünk. Bevállaljuk azokat a tevékenységeket, amikben jók vagyunk, és elkerüljük azokat, ahol gyengék.
  • Úgy értelmezzük azokat az eseményeket, melyekben nem jeleskedtünk, hogy kisebb legyen az abból keletkező rossz érzésünk. Sokszor döntünk utólag úgy, hogy a dolgok éppen úgy alakultak, ahogy az nekünk a legjobb. Pl. Lehet, hogy a versenyben a részvétel a fontos és nem a győzelem; stb…
  • Felértékeljük a közös tervekhez, vagy erőfeszítésekhez nyújtott hozzájárulásunkat a többekéhez képest.

A magasabb selfkomplexitású egyének önértékelésére és hangulatára egyaránt kisebb hatást gyakorol egy egyszeri siker vagy kudarc élménye, mint az alacsony selfkomplexitásúakra. Ennek oka, hogy egy jó vagy rossz élmény aktuálisan csak egy aspektusát érinti a selfnek (egy selfrészt), így akinek sok selfből összetett a személyisége, az kisebb területen szenved sérülést, vagy szerez nyereséget, mint az egyszerűbb selfkomplexitású egyén. Utóbbiaknak ezért erőteljesebbek lesznek az élményeik. A hangulat és az önértékelés kiegyensúlyozottságához az szükséges, hogy meg tudjuk különböztetni eltérő selfjeinket.

Társas összehasonlítás: Önértékelésünk nagyban függ a másokkal való összehasonlítás eredményétől. Tesser önértékelés-fenntartási modellje: Reakciónkat két fontos dimenzió határozza meg: a másik személy közelisége, illetve a kérdéses tulajdonság fontossága. Közelálló személy + fontos tulajdonság: a negatív érzések felülírják a pozitívakat, szenvedést okoz. Ha közelálló a személy és számunkra nem releváns a kérdéses tulajdonság, akkor sütkérezünk a másik fél sikerében. Ezt párokra vonatkoztatva megfordíthatjuk úgy is, hogy saját sikerem nem fog akkora örömet okozni, ha közben a páromnak is releváns a terület és szenvedni látom az én elért sikereim miatt.

Elfogult összehasonlítások: Kellemetlen összehasonlítási helyzet az, ha nagyon sikeres emberrel hasonlíttatunk össze, mert ez majdnem biztosan rosszabb színben tüntetné fel képességeinket, tulajdonságainkat. Így az ilyen összehasonlításokat elkerüljük. A védekezés másik formája a lefelé irányuló összehasonlítás, mikor kevésbé sikeres emberekkel, vagy kimondottan rossz élethelyzetben levőkkel (pl. rákbeteg) hasonlítjuk össze magunkat.

Selfdiszkrepancia-elmélet (Higgins): emocionális jóllétünket az önmagunkról való tényleges vélekedés és a selfvezérlők közötti eltérés határozza meg. Selfvezérlők: azon személyes normák, melyek elérésére törekszünk. Ezek:

ideális én:amilyenek lenni szeretnénk, olyan vonások, amelyek segítenek törekvéseink, céljaink megvalósításában

elvárható én: amilyeneknek úgy érezzük, hogy lennünk kellene, a kötelességek teljesítéséhez szükségesek.

A diszkrepancia következményeként átélt érzelmeinket az határozza meg, hogy a diszkrepancia az ideális vagy az elvárható selfet érinti-e.

Az aktuális self ideálistól való eltérése esetén a kialakuló érzés: csalódottság, szomorúság, levertség, frusztráció, depresszió.

Ha az aktuális self az elvárható selftől mutat eltérést: bűntudat, szégyenkezés, szorongás alakul ki. Hosszú távon mindkét eset az önbecsülés csökkenéséhez vezet.

Éntudatosság: olyan állapot, melyben fokozottan tudatában vagyunk az énünknek, belső normáinknak, és hogy megfelelünk-e azoknak. A selfre irányuló gondolatok, a selfre fókuszáló helyzetek fel tudják hívni a figyelmünket értékeinkre, de a hiányosságainkra is. Ilyenkor a diszkrepanciák nyilvánvalóvá válnak és kellemetlen érzéseket okoznak. Azok, akiknek az éntudatossága magas szintű, hajlamosabbak észrevenni a diszkrepanciákat és megpróbálnak megbirkózni velük.

Elfogult ítéletalkotás a megfelelőségünkről: a diszkrepanciákat nem vesszük észre amikor személyes normáink nem hozzáférhetők. Itt tehát ismét énvédő torzításokat alkalmazunk, egyrészt azáltal, hogy könnyebben elő tudjuk hívni adott eredménnyel kapcsolatos emlékeinket, másrészt azáltal, hogy elfojtjuk kudarcainkat.

Share