Share

Általános pszichológia, 14. tétel, pszichológia távoktatás

Intelligencia és kreativitás

A kreativitás pszichológiai elméletei

A kreativitás század eleji kutatását hátráltatta az a galtoni felfogás, hogy a kreativitás készség, mely kizárólag a tömegek fölé növő zseniális emberek sajátja. Így a fogalom kísérleti vonatkozásáról nem beszélhetünk, – mivel ilyen hozzáállás árnyékában az alkotó folyamat nem ragadható meg.

A jelenség csupán elméleti fejtegetések vonalán halad, s minden pszichológiai iskola a saját irányzatának fogalomrendszerébe próbálja belepréselni a kissé nehezen kezelhető kreativitás – fogalmat.

A pszichoanalízis szerint a kreativitás szexuális izgalmak szublimálása, az alaklélektan a képzelet hirtelen előálló holisztikus produktumaként magyarázza meg, az asszociációs pszichológia nézete szerint a kreatív ember asszociációs repertoárját aktivizálja a megfelelő helyzetekben (Landau, 1974). A hagyományos, mentális tesztekre támaszkodó álláspont pusztán logikus gondolkodásként határozza meg, és a sort a kibernetika zárja, mely a bonyolult számítógépek megalkotásában látja a kreativitás lényegét (Miller, 1964, idézi Hudson, 1966). Egységes kutatási irányzatról nem beszélhetünk, egészen az Amerikai Pszichológiai Társaság 1950 – es kongresszusáig. Itt Guilford felhívja a figyelmet a kreativitás kutatásának ijesztő elhanyagoltságára. (Benesch,1994). A kritika az 1957- es Szputnyik – pánik kapcsán kel újra életre, amikor az amerikaiakat megelőzve megtörténik az első szovjet űrhajó felbocsátása. Ez olyan mértékű sokkot eredményezett, mely kapcsán megkérdőjelezték az iskolarendszer hatékonyságát, mivel az nem helyezte előtérbe az alkotó gondolkodást. “

A kreativitás divatja az intelligencia mindenhatóságába vetett hit megingása árán keletkezett” ( Klein Sándor, 1983). Segítette a kreativitás előtérbe kerülését az a tényező is, hogy a kezdeti “transzcendentális” kreativitás- elmélet helyett, mely szerint az alkotó emberek minőségileg mások, s alkotó folyamatuk titokzatos, megfejthetetlen, egyre inkább a kreativitás “mennyiségi elmélete “ vált népszerűvé, melynek lényege, hogy a művészek, tudósok, s egyéb alkotók csupán mennyiségileg mások. A gondolkodási és kreatív késztetések fejlettebb formáinak vannak birtokában. Eszerint minden emberben van alkotó képesség, legfeljebb különböző mértékben (Cropley,1983)

Guiford – modell: külön kiemelnénk GUILFORD elméletéből két fogalmat: A konvergens gondolkodásban “az információk egy egyedül helyes, optimális vagy szokásos válaszhoz vezetnek”. Szűkítő gondolkodásnak is nevezik. A divergencia “ a különböző irányokba történő gondolkozás és a különböző megoldási lehetőségek keresése” (mindkettő Landau, 1974), egyben széttartó is, mivel annyi válasz elgondolására ad lehetőséget, amennyi csak lehetséges.

Guilford a divergens gondolkodást a kreativitás feltételeként adja meg. A divergens gondolkodási képesség a gondolkodás folyamatában, mely meghatározott tartalmakból áll, létrehozza a divergens produktumot. Ezt a divergens produkciós tesztbattériával (DPT) lehet mérni, melynek faktorai tulajdonképpen a kreativitás összetevőit jelentik:

1. Könnyedség (fluencia): az a képesség, hogy emlékezetünkből adott feltételek mellett minél több szót, gondolatot, asszociációt és kifejezést tudjunk előhívni. Ezek szemantikus tartalmúak, és az egységek, kapcsolatok és rendszerek produktumait tartalmazza.

2. Hajlékonyság (flexibilitás): az elraktározott információk átalakíthatóságára vonatkozik. Lehet spontán, amit a Szokatlan használat teszt mér, illetve alkalmazkodó, amikor gyufaszálakat kell megfelelően elrendezni. A hétköznapi életben bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor a tárgyakat nem rendeltetésszerűen kell alkalmaznunk, Guilford ezért nem ragaszkodott ahhoz, hogy a kreativitást kizárólag a tudományban és művészetben emlegessük. A rendkívüli használatot rendkívüli helyzetek követelik meg.

3. Az originalitás az a készség, hogy a dolgokat másképp lássuk. Transzformációs faktornak is nevezik, mivel át kell alakítani a probléma szerkezetét, hogy megleljük a jó megoldást. Ez az egyetlen olyan faktor, amely konvergens elemeket is igényel: megtalálni egy választ. A válasz minősége már divergens jellegű: legyen ritka, eredeti, és távoli asszociációkkal lehessen rátalálni.

4. Az elaboráció, melyet Guilford később vett be a modelljébe, egy olyan képességet jelent, mely segít a rendelkezésre álló információból egy struktúrát felépíteni. Konkrétan: egy ötletből egy tervet kovácsolni.

5. Szenzitivitás – problémaérzékenységet jelent. Fogékonynak kell lenni a szokatlan dolgokra, problémákra.

6. Az átfogalmazás tulajdonképpen a már megtárgyalt flexibilitás, azaz egy tárgyat másképp kell interpretálni, mint korábban. Önkéntesen ezt nem tekintjük külön faktornak.

A kreativitás és intelligencia kapcsolata

Ha az intelligencia és a kreativitás kapcsolatáról beszélünk, a divergens gondolkodás szerepe még mindig tisztázatlan. A legtöbb hagyományos intelligenciateszt a konvergens gondolkodással kapcsolatos próbákat használja (Tyson,1972), ezért sokan azonosították e két fogalmat, ugyanúgy, mint a divergenciát és a kreativitást. Határozottan ki kell emelni, hogy Guilford nem beszél egyenlőségről, pusztán az IQ tesztek ezirányú korlátozottságára hívja fel a figyelmet. Leszögezi, hogy a “ kreatív folyamatban ugyanúgy, mint minden problémamegoldási helyzetben, mindkét gondolkozás egyidejűleg szerepet játszhat. ” (Landau, 1974)

• A konvergens, divergens és kreatív fogalmakkal kapcsolatos két híres magyar pszichológus vitája: Klein Sándor és Lénárd Ferenc közül utóbbi nem ért egyet a guilfordi fogalomrendszerrel, és bírálja a kreativitást az “omnibus-koncepciója” miatt. Lénárd szerint ha nem kíséri az elképzelést és a hallucinációt valamiféle alkotás, akkor semmiképp sem nevezhetjük ezeket kreatívnak. Az öt gondolkodási művelet egyenrangúsága a következő vitapont, azaz, hogy kiemeli- e a szerző külön a konvergens és divergens gondolkodást. Leszögezik, hogy Guilford nem tett olyan állítást, mely szerint a kreativitás megegyezne a divergens gondolkodással és a problémamegoldással. Problémaforrás a konvergens és divergens feladatok meghatározása, milyen típusúak tartoznak egyik, illetve másik feladatcsoportba. Az un. nyílt végű feladatokon folyik a vita.

• Elvontabb szinten, a kreativitást övező tévhiteket próbálja meg eloszlatni Hudson. Maga a fogalom meghatározása is gond, szerinte egyes körökben “valami általános elismerés kifejezésére használják, s általában véve jót jelent” Hudson, 1966). Az intelligencia teszteket sem kell még temetni, hiszen nem minden tartományban függetlenek a kreativitástól. Sok kutatás együttes tapasztalata, hogy az alacsony korrelációs együttható számításával záruló vizsgálatok résztvevői szinte mindig az átlagnál intelligensebbek voltak, az átlagos IQ szintet inkább reprezentáló csoportokkal erősebb korrelációkat kaptak. Ebből az következik, hogy a kreativitás mértéke általában együtt jár a hagyományos tesztekkel mért IQ- val egészen a 120 – as szintig. Ettől fölfelé a kreativitás már független változó. Ez a híres küszöb – hipotézis, melyet MacKinnonnak (Hudson,1966), vagy más forrás Barronnak (1963, id. Kalmár, 1986) tulajdonít.

• Kialakult egy olyan alapfeltevés is, mely szerint a “ kreatív emberek nyitottabbak, minden konvenciótól mentesek, szemben a nem kreatívokkal, akik merevek és tekintélytisztelők” (Hudson, 1966) Ez a nézet téves.

A kreatív folyamat fázisai és jellemzői

Alkotó problémamegoldásnak is nevezik, WALLACE nevéhez fűződik, szakaszai:

1)előkészítés: megfelelő problémareprezentáció, információgyűjtés, előhívás, hipotézis. Lényege, hogy ki tudjuk szűrni a félrevezető mozzanatokat, és új adatokat, erdményeket nyerjünk. Ha nem várt, ellentmondó adatokat kapunk, megrekedünk, kudarcot vallunk, és nem tudunk tovább mihez kezdeni. Ilyenkor nem szabad erőltetni, abba kell hagyni a munkát. A már adott válasz gátolja, hogy második nekifutásra is használjuk az előre adott információt: ez az output interferencia: szabad felidézési helyzetben a már adott válaszok interferálnak a későbbiek előhozatalával. Rossz beállítódás = egyfajta gátlás.

2) inkubáció: a probléma félretevése. Pihenni kell ilyenkor, mert a kipihent agynak nagyobb a kapacitása Oldódnak a gátlások, szelektív felejtés, új ránézés: lehet, hogy mást vesz észre benne, új elem emelkedik ki, amit addig nem vett észre.  a probléma új reprezentációja. ( a beállítódás meg tudja vakítani az embert) A problémát nem lehet elfelejteni, ott motoszkál a fejünkben. Elméleti magyarázatok:

a)Zeigarnik – effektus: ( Zeigarnik Lewin csapatában dolgozott) a befejezetlen feladatokra nagyobb arányban emlékeztek a k. sz.-ek. Az emberben van egy un. befejezési tendencia, mely feszültséget okoz. Akkor oldódik, amikor megtörténik a befejezés. (fordított Zeigarnik – hatás: akkor emlékeztek jobban a befejezettekre, ha féltek a feladattól)

Forrás: sugi.uni.hu/szigorlat/nappali_alt2.doc

A forrást az interneten találta Balázsi Rózsa

Share