Univerzális konstruktivizmus: Piaget és neopiagetiánus elméletek

Inspirálódj, tanulj, de ne másolj! Azt a visszajelzést kaptam, hogy a kidolgozott pszichológia tételek blog tartalmát a tanárok különös figyelemmel követik mikor a plagizálást ellenőrzik.

Fejlődéslélektan, 8. tétel, pszichológia távoktatás

Kidolgozta Henter Gábor

8-tétel

Univerzális konstruktivizmus: Piaget és neopiagetiánus elméletek.

Jean Piaget (1896-1980) Neuchâtelben (Svájc) született, a történelem legnagyobb pszichológusnak tartják. Munkássága, ami körülbelül 60 év munkája, többszász tanulmányt és könyvet foglal magába, amelyek a biológia, megismerés-tudomány, logika és pszichológia kérdéseivel foglalkozik, egy nagy hatású interdiszciplináris elméletet alkotva. Piaget munkásságából ihletett számos munka jelent meg több nyelven. A legismertebb román nyelvre fordított munkák között vannak: Az értelem pszichológiája, Gyermeklélektan, Szimbólumképzés gyermekkorban, A gyermek logikájától az ifjú logikájáig.

Az embereket az idők kezdetétől foglalkoztatta az ismeretek eredete és érvényessége. Erre a kérdésre Piaget pszichológiai választ adott. Az ismeretek az ember és környezet folyamatos interakciójában épülnek fel. Az ismeretszerzés és ismerethasználat működésének magyarázatát Piaget az intelligencia felépítésében találja. Az intelligencia fejlődése, a svájci pszichológus véleménye szerint, a biológiai mechanizmusok adaptációjának a meghosszabbítása. Az intelligencia képezi egy felsőbbrendű formáját az új, problematikus helyzetekben való optimális, hatékony adaptációnak, a tapasztalatok újrastrukturálódása révén. Piaget tanulási koncepciója az ismeretek változásáról szól, de felfogható, mint ”egy olyan konstrukció, amelyben a már meglévő és az új ismeretek szétválaszthatatlan módon egyesülnek”. Ezek az elképzelések integrálódnak Piaget intelligenciával kapcsolatos kutatásaiban.

Piaget intelligenciamodellje az egész világon ismert, és referencia marad mindazok számára, akik érdeklődnek e terület iránt. Az intelligencia ontogenetikus fejlődését, mint egy progreszív konstrukciót elemezték, ami úgy a belső faktoroktól (az egyén alapképességei) mint a külsőktől (azon környezet sajátosságai, amelyben az egyén él) függ. A genetikus episztemológia megteremtője számára az intelligencia nem más, mint elsősorban adaptáció, illetve a szervezet és környezet közötti kapcsolat összhangja, amelyet két folyamat egymást kiegészítő működése teremt meg, ezek: asszimiláció és akkomodáció.

Az asszimiláció egy olyan integrációs folyamat, amelynek során az egyén új információkat a már meglévő sémáiba, meglévő tapasztalataihoz köti. Az akkomodáció feltételezi a már meglévő sémák átdolgozását az új szituációk sajátosságainak megfelelően. Egy bizonyos környezetben, a fejlődés során adaptált magatartás feltételezi a két jelenség, asszimiláció és akkomodáció közötti összhangot. Piaget szerint, ez az összhang a gyermek fejlődésének egy szakaszaként is értelmezhető. A fejlődésbe egyik szakaszról a másikra való áttérést az egyensúly hiánya jellemzi, amit az asszimiláció és akkomodáció játéka újra egyensúlyba hoz, azaz ez intelligencia fejlődésének egy újabb stádiumába. Az intelligencia fejlődése felfogható egy fokozatosan kialakuló egyensúlynak. A teljes mentális aktivitás hajlik egy olyan struktúra létrehozására, amely hangsúlyosan egy egyensúlyállapotban konkretizálódik.

1.1.1. Az intelligencia fejlődésének szakaszai

A Piageti elmélet ellenőrzött és adatokkal lemért, adatok melyeket különböző korú gyerekek megfigyeléseiből és klinikai módszerek segítségével gyűjtöttek. Ennek alapján Piaget leírta az intelligencia szakaszos elméletét, ahol a szakaszok mindegyike alszakaszokra oszlik. A gyermek végigmegy mindegyik szakaszon különböző ritmusban. A szakaszok a következők:

                                 szenzomotoros intelligencia szakasza (018 hónap/ 2 év);

                                 műveletek előtti szakasz (27/ 8 év);

                                 konkrét műveletek szakasza (7/811/12 év);

                                 formális műveletek szakasza (11/1215 /16év)

Szenzomotoros szakasz. 02 év között a gyermek intelligenciájának eredete a percepcióban és cselekvésben rejlik. A gyermek az összes információt szenzoriális (vizuálisan, auditív, taktilis) és motorikus szinten fogad be. Egy átélt, praktikus intelligenciáról van szó, szoros kötődésben a gyermek tevékenységével, melynek alapján a szenzomotoros műveletek aktivizálása és koordinálása áll, egészen a megfelelő alternatíva megtalálásáig. Ebben a periódusban végbemegy egy fajta decentralizáció, amelynek kapcsán a gyermek képessé válik, hogy elkülönítse magát a környezetétől. A szakasz legfontosabb tényezője a tárgyállandóság, ami arra vonatkozik, hogy a gyermek képes a tárgyak képzetét megjeleníteni a tárgyak hiányában is.

Az intelligencia műveletek előtti szakasza a leginkább kutatott Piaget által. Ennek a szakasznak két alszakaszát különíti el, amely a gyermek fejlődésében végbement előrelépéseket jelzik: a szimbolikus és prekonceptuális gondolkodás alszakasza (24 év) valamint az intuitív gondolkodás alszakasza (47 év).

A szimbolikus és prekonceptuális gondolkodás alszakasz a szenzomotoros periódus végén jelentkezik, amikor kialakult egy fajta magatartásforma, mely lehetővé teszi, hogy a gyermek rendelkezik a tárgyak mentális reprezentációjával. A műveletek előtti szakaszban képes reprezentálni, de gondolkodása még a szemlélettől vezérelt. Ezt a funkciót általánosan szimbolikusnak, a nyelvészek szemiotikus funkciónak nevezik. A gyermek képes reprezentálni mentálisan nem jelen levő képeket vagy eseményeket a szimbólumok segítségével. Ez a lehetőség, hogy szimbolikusan reprezentáljon képeket a következő, szimultán módon előforduló magatartás megjelenésében lelhető fel: késleltetett utánzás (amelyik a modell hiányában történik), a szimbolikus játék, rajz, mentális kép (mintegy belső utánzás jelenik meg) és, nagymértékben a nyelv, ami lehetővé teszi egy jelenség verbális felelevenítését. Megállapították, hogy a felsorolt öt magatartásforma közül négynek az utánzás az alapja, ami a reprezentációnak egy újfajta ábrázolásmódja. Egy fajta cselekmény-reprezentáció.

A nyelv megjelenésétől négy éves korig, Jean Piaget elkülöníti a gondolkodás első szakaszát, amit az intelligencia prekonceptuális szakaszának nevez, amelyet a prekoncepciók jelenléte jellemez. „A prekoncepciók olyan fogalmak a gyermeknél, amelyek az első verbális jelekhez kötődnek. “Ezen tulajdonságához tartozik, hogy a fejlődés félutján megállnak, a fogalom általánosítása és az azon tényezők szintjén, aminek kapcsán kialakul, egyikhez sem kötődve” (Piaget, 1965, p. 172). A racionalitást, ami összeköti ezeket a prekoncepciókat transzduktívnak neveztek. Primitív racionalitásnak nevezhető, ami nem köti össze deduktív módon az elemeket, hanem azonnali analógiák segítségével.

Az intuitív gondolkodás alszakaszában a reprezentációk szakaszos irányításnak vagyunk tanúi, azaz a fogalomalkotás fejlődésének. Ez a folyamat elvezeti a gyereket a szimbolikus vagy prekonceptuális fázisról a műveletek küszöbéig. Ez a fajta intelligencia viszont állandó módon prelogikus, mivel szemiszimbólikus gondolkodási formában helyettesíti a nem tökéletes műveleteket. Az ítéletek kontrollja “intuitív szabályozáson” keresztül történik.

Piaget szerint, a gondolkodás elsődleges korlátai a műveletek előtti szakaszban a következők:

  • egocentrizmus, ami a gyermek azon tulajdonságát jelzi, hogy nem képes mások szempontjait figyelembe venni, saját nézőpontjának rabja marad;
  • központosítás, ami egy bizonyos tulajdonságra való orientálást jelent, és más releváns tulajdonságok mellőzését;
  • a valós és képzeletbeli összekeverése;
  • irreverzibilitás, ami kifejezi a gyermek képtelenségét a műveletek előtti szakaszban, hogy visszafordítható mentális műveleteket végezzen.

A visszafordíthatóság Piaget szerint az emberi gondolkodás elsőrendű sajátossága, ami kifejezi az ember azon képességét, hogy mentálisan véghezvinni egy cselekvést két irányban. Ebben a periódusban (27/8 év), a gyermek nem képes a visszafordításra mivel a gyermek még kötődik a percepciókhoz. Ez a tény be volt bizonyítva kísérleteken keresztül, ahol az anyag, súly és térfogat konzervációját (megmaradás) vizsgálták. Például az anyag konzervációjának vizsgálatakor két egyforma gyurmából készült golyót mutatnak a gyermeknek, amelyek közül később az egyiket hurka formájúvá gyúrják. A gyermeket megkérdezik hogy a hurka formájú gyurmában ugyanannyi gyurma, van-e mint a golyó formájúban, és indokolnia kell válaszát. A gyermekek válaszaikban úgy vélik, hogy a hurka formájú gyurmában több gyurma van, mint a golyóban mivel hosszabb. A térfogat észleléséhez vizet töltenek egy magas és egy alacsony pohárba. A gyermek úgy véli, hogy a második, magasabb és keskenyebb pohárba több víz van, mivel a víz szintje magasabban van, nem észlelve, hogy a víz térfogata ugyanakkora.

A gyermek gondolkodását befolyásolja az intuíció. Nem tud túllépni a percepció által felfogott forma és a méret külsőségein, ahhoz, hogy az állandó elemeket megállapítsa. Számára egy tárgy, ami változtatja az alakját az a térfogatát is, módosítja. A gyermek nem racionalizálja csak az érzékelt tényeket. Gondolkodása a két ellenkező jelű tulajdonságok közül csak az egyikre összpontosít – hosszúság és vastagság vagy szélesség és magasság – és nem állapít meg semmilyen egyezést a két dimenzió között. 5 éves kor körül folyamatosan központosít a két tulajdonság felett, de ez a központosítás meggátolja abban, hogy létezik egy-egyezés is (a hurka formájú gyurma ugyanannyi gyurmát tartalmaz, mert ugyan hosszabb, de vékonyabb; ugyanannyi anyag van a két pohárban, mivel nem adtak hozzá és nem vettek el belőle).

A konkrét műveletek szakaszában megmutatkozik, hogy a gondolkodásban a visszafordíthatóság 8 év körül jelentkezik. A gyermek már felfogja, hogy minden eseménynek megfelel egy visszafordítható esemény is, ami lehetővé teszi az eredeti állapotot. Képes lévén a visszafordíthatóságra, képes megfogni az állandóságot a tárgyakban. Észreveszi, fokozatosan, az anyag-, súly- és térfogat-állandóságot. Piaget úgy véli, hogy a konzervációs folyamat egy meghatározott formában jelenik meg: az anyag konzerválása 8 éves korban, a súly konzerválása 9-10 évesen, míg a térfogat konzerválása 11-12 éves korban. Egyik kulturális környezettől a másikig, az életkor melyben létrejön a konzervációváltozó, lehet, de a sorrend állandó. A konzerválással kapcsolatos kísérletek kihangsúlyozzák a gyermek gondolkodásának a műveleti jellegét.

A műveletek meghatározása, Piaget szerint a következő:

„olyan belső vagy belsővé tett cselekvések, amelyek megfordíthatók és rendszerbe szervezhetők.” Jellemzőjük, hogy szigorúan és szükségszerűen visszafordíthatóak. Az a gyermek, amelyik azt állítja, hogy a golyó átváltoztatása nem változtatta a gyurma súlyát, képes ezt az átváltoztatást visszafordítani. A gyurma súlya képezi ebben az átváltozási folyamatban az invariáns tényezőt. Minden visszafordítható átváltoztatás tartalmaz egy invariánst. A műveletek másik sajátossága, hogy állandóan struktúrákba szerveződnek. A struktúrák összességét, amelyekbe a műveletek szerveződése zajlik, Piaget csoportoknak nevezte, hasonlóan az absztrakt algebrai csoportokhoz. A sémák fő feladata a világ jelenségeinek reprezentációja. Piaget szerint egy tárgy, vagy általában, egy jel reprezentációs funkciójáról akkor beszélhetünk, mikor el tudunk szakadni az ingerfüggőségtől, vagyis a jel hatására akkor is fel tudjuk idézni a jelentést, ha a jelentést képező tárgy épp nem elérhető az érzékelés számára. Ez a folyamat tehát „több”, mint a puszta jelfelismerés, amikor a jeltest és a jelentés is rendelkezésre áll az érzékelés számára, és képesek vagyunk a két érzékelt tárgyat összekapcsolni. A műveletek csoportosítása, ami 7-8 éves korra áll be, a matematikai-logikai műveletekben érhető tetten, mint sorba rendezés, osztályozás, egész számok rendszere, de az infralogikus műveletek (térfogalom, idő, okozati összefüggések) esetén is. Ezeket az első műveleteket, amelyek 7-8 éves korban jelentkeznek, konkrét műveleteknek nevezték, mivel a műveleteket csak a konkrét tárgyak jelenlétében képes alkalmazni. Azok a gyerekek, akik elérnek a konkrét műveletek szakaszáig, rendszerint képtelenek a műveleteket végrehajtani, ha már nem manipulálhatnak a tárgyakkal, és csak verbális kijelentések révén kellene, gondolkodjanak. Például, az a gyerek, aki ebben a fejlődési stádiumban van képtelen a következő verbális feladatot megoldani: „Anna magasabb, mint Mária, de Anna alacsonyabb, mint Ildikó. Ki a legalacsonyabb?, de nem szembesül semmilyen nehézséggel, ha a feladatot, a három lányt jelképező babával kell véghezvinnie.

A formális műveletek szakasza a gyermek gondolkodásának lényeges folyamatát tartja nyilván. A gondolkodás mentes lesz a konkrétumtól, mivel a serdülőkorba való áttérés lehetővé teszi a hipotézisekben való gondolkodást. A formális gondolkodás egyszerre hipotetikus-deduktív gondolkodás is, ami lehetővé teszi a következmények figyelembevételét, ami a hipotézisekből szükségszerűen adódik. Az első eredménye ennek a konkréttól való elszakadásnak a kapcsolatok felszabadulása, azaz egy problémán belül minden kapcsolatot végiggondolnak. A műveletek struktúrái fejlődnek, mobiliseké, kiterjeszthetővé válnak. A valós vagy képzeletbeli tárgyak manipulálásának helyettesítése verbális kijelentésekkel egy új logikát feltételez, a mondatok (ítéletek, azaz műveletek) logikáját. Ugyanakkor ez a műveletek számának növekedését is jelenti. A kombinatorikus logika másodfokú műveleteket feltételez (permutálás, kombinálás) illetve a visszafordíthatóság két típusát.

Piaget elméletének érdeme, hogy megmutatta az intelligencia fejlődésének menetét, hogy eredete a gyermek szenzomotoros interakcióinak a környezettel, még a nyelv és beszéd kialakulása előtt. Az intelligencia műveleti struktúrái nem velünk születettek, hanem kialakulnak a fejlődés első két szakaszában. Egy olyan konstrukcióról van szó, amely szakaszosan jön létre, és mindegyik szakaszban, az előző szakasz eredményeit kell újraépíteni, mielőtt valami újat épít fel. Piaget elmélete, ebből a szempontból egy konstruktív elmélet. Egy genetikus elmélet, mivel a kognitív folyamatok eredetének és fejlődésének a magyarázatára törekszik.

1.1.2. A Piageti elmélet implikációi a nevelési folyamatban

Piaget nem készített konkrét kutatásokat az oktatási és nevelési folyamatok kapcsán, de az intelligencia szakaszos fejlődéséről szóló munkái erős hatással voltam az oktatásra. Mivel a Piageti pszichológia és logika nemcsak a kognitív fejlődés végtermékének a megértésére törekszik, hanem a formálódó mechanizmusok precíz ismeretére is, ez utóbbi érdekli leginkább a pedagógust. A Piageti elmélet bebizonyította, hogy az intelligencia fejlettségi szintje befolyásolja a tanulás szintjét és minőségét.  Az intellektuális struktúra korlátokat állíthat az egyén és környezete közötti interakció közé, ami befolyásolja a tanulás ritmusát, közvetett módon a gyermek fejlődését is.

Az értelmi fejlődés szakaszos elmélete és általában a kognitív képességek hatással vannak az oktatás megszervezésére, a tantervekre, mivel feltételezi az oktatás tartalmának a tanulók gondolkodási struktúráinak a harmonizálását. Ha ezek nincsenek harmonizálva, akkor a tanuló nem fogja megérteni és asszimilálni a tartalmat, mivel nem rendelkeznek a megfelelő mentális műveletekkel. Ameddig viszont az oktatás tartalmát az Oktatási Minisztérium határozza meg, a pedagógus által feltett kérdés a következő: Milyen módon kell bemutatni az adott tartalmat olyan módon, hogy az érthető és befogadható legyen? Ezen probléma megoldására nagyon fontos, hogy a pedagógus ismerje az értelmi fejlődés szakaszaira jellemző sajátosságokat, és ennek alapján a legmegfelelőbb módszer kiválasztása, amely figyelembe veszi a tanuló kognitív fejlettségi szintjét.

A Piageti elméletből kiindulva, az amerikai pszichológus David Ausubel úgy véli, hogy a tanuló tanulási teljesítménye, illetve azon képessége, hogy megfeleljen a tanulás elvárásainak, szoros kapcsolatban állnak azzal, amit kognitív készenléti állapotnak nevezett. A fogalmat a következőképpen határozza meg: „azon ismeretek mennyiségének a megfeleltetése, amellyel adott időben rendelkezik a tanuló, olyan módon, hogy tudjon megfelelni egy adott, konkrét tanulási helyzetnek” (Ausubel, Robinson, 1981, p. 209). Egy egyén akkor tudja bizonyítani kognitív készenléti állapotát, ha tanulási teljesítménye, ismeretek és értelmi kapacitás terén, egyenlő arányban áll a belefektetett erőfeszítés és gyakorlás mennyiségével.

A kognitív készenlét függő kapcsolatban áll az egyén általános értelmi érettségével, vagyis fejlettségi szintjétől, valamint előzetes képzettségétől különböző területeken. Ez azt jelenti, hogy a pedagógusnak meg kell próbálnia meghatározni a tanulók fejlettségi szintjét minden képzési területen. Csak ennek alapján tud konkrét döntéseket hozni az új fogalmak bevezetésére, egy megoldható tanulási feladat meghatározására, valamint a leghatékonyabb tanítási módszerek kiválasztására. Például a tanár meg tudja gyorsan határozni, hogy a tanulónak milyen mértékben van szüksége empirikus segítség használatára, hogy megértse a másodfokú absztrakciókat, és ennek megfelelően válassza ki a leghatékonyabb eljárást.

Az elmélet egy másik lényeges tényezője az oktatásban azon tény leszögezése, hogy a racionálás folyamata egy állandó oda-vissza csapongást feltételez a gondolkodás és cselekedett között.  Ez a fajta cselekvéses tanuláselmélet, aminek alapja a Piageti elmélet, miszerint a gondolkodási műveletek interiorizáltak, Hans Aebli által ellenőrzött elmélet a matematika tanulás kapcsán. Aebli megértette, hogy az egyéni vagy kollektív aktivitás nemcsak az érdek, motiváció függvénye, hanem az intelligencia struktúrája és szerkezete valamint az ebből adódó logikától is. Az ismeretek reális asszimilációja feltételezi a tanuló aktivitását, mivel minden megértési aktus feltételezi a műveletek játékát, és ezek a műveletek nem működnek igazából (azaz a gondolkodási eredményt mutassanak, és nemcsak verbális kombinációkat), csak ha fel voltak készítve konkrét cselekvéseken keresztül. Gondolkodni annyit tesz, mint műveleteket végezni. Azt mondani tehát, hogy a tanuló ismer bizonyos tárgyakat, azt jelenti, hogy meg kell tanulnia bizonyos műveleteket, amelyeket aztán minél eltérőbb szituációkban kell alkalmaznia. A műveletek határozzák meg a fogalmakat, míg az oktatásnak ezek végrehajtására kell először hatékonyan provokálnia, interiorizált majd reprezentatív formában.

„Mielőtt egy pedagógus eldönti, hogy egy tanulási egységet milyen módon dolgoz fel, tudnia kell milyen műveletek alapján bontakozik ki az adott fogalom, amelyet a tanulónak tudnia kell. Ha, például, a tanár a “szög” fogalmát szeretné elsajátítani a tanulókkal, fel kell tennie magának a következő kérdést: melyik az a művelet, amelyik meghatározza ezt a fogalmat? A válasz, hogy a szög egy sugár önmaga körüli részleges fordulata, vagy egy háromszög két átmérője közötti távolság, ami a szöget foga közre.” (Aebli, 1981, 94).

Az oktatás tárgyának ilyenfajta műveleti interpretációja, a tanárnak a következő kérdése, hogy hogyan sajátítsa el ezeket a tanulókkal. A Piageti elmélet egy fontos tétele, éppen ennek a problémának a megoldását ajánlja. Minden értelmi működés progresszív módon az előtte lévő, elementárisabb reakciókra épül. Az infantilis gondolkodás fejlődésében a műveletek differenciálódnak, az elementáris sémákból kiindulva, ahhoz, hogy minél komplexebb és mobilis sémákat alkossanak.  A pedagógus feladata abban állna, hogy ilyen pszichológiai helyzeteket dolgozzon ki, hogy a tanulónak lehetősége legyen műveletek megépítésére, amelyeket el kell sajátítson. A tanuló előzetes sémáit figyelembe véve, ebből kiindulva, fejleszti ki az új műveletet.

Így teljesítve van a tanuló aktív jelenléte egy ingergazdag környezetben, változatos cselekvésekkel és tanulási tartalommal, ami biztosítsa a felfedezéses tanulás optimális körülményeit. Kiemelve a tanuló aktív részvételét a tanulási folyamatba, Piaget úgy véli, hogy az iskola olyan környezetté kell alakuljon, amely elősegíti és sarkallja az önkonstrukciós folyamatokat. A pedagógus mediátorrá válik az ismeretek és a tanuló között, elősegíti az új fogalmak felfedezését, és nem egy előre meghatározott formában való bemutatását. A pedagógusnak újra kell fogalmaznia céljait. Meg kell tanítani a tanulót gondolkodni, és a gondolkodásának műveleti aspektusait értékesíteni, hogy kísérletezzen, és eszközökkel manipuláljon, különböző szabályok kialakítása céljából. A tanuló tevékenységének egyszerű megfigyelése nem elegendő az ismeretek strukturálódására.  A tanuló tevékenysége önmagában lehet belsővé vált motivációs forrás, amely szükséges a tanulásban.

Következésképpen, az egyéni kognitív képességek eredetének Piageti elmélete, mint az intelligencia fejlődésének szakaszos elmélete, módszertani újításokat hozott az oktatási tevékenységbe. Azt a fontos feltételt szabta ki (vagy kellene kiszabja) ami a didaktikai beavatkozásokat összhangba hozza a tanuló által elért értelmi szinttel, ami feltétele a hatékony oktatási tevékenységnek.

Neopiagetiánus elmélet

A neopiagitiánus megközelítés képviselő pszichológusok elfogadják Piaget szakaszelméletét és Piaget-nak a fejlődés természetére vonatkozó alapvető feltételezéséit, elméletét azonban az újabb adatok figyelembevételével több szempontból is finomították. Egyesek a szakaszok alkalmazhatóságát specifikus tevékenységterületekre korlátozzák, míg mások az egyenetlen fejlődés magyarázatát az egyes feladatok követelményei közötti különbségeknek tulajdonítják. A csecsemők és kisgyermekek értelmi képességeinek újabb módszerekkel történő vizsgálata feltárta, hogy Piaget alulbecsülte a képességeiket.

Példák:

1.      Baillargeon kisérlete 3,5 – 4,5 hónapos csecsemőkkel a tárgyállandósággal kapcsolatban (I.korábban)

2.      Flavell szerint a mások nézőpontjának figyelembevételének képessége kétszakaszos folyamatként valósul meg. Ezt az elképzelést kísérlettel bizonyította: képek egyik oldalán cica, a másik oldalán kutya volt, a gyerek és a kísérletvezető szemben ültek. A kísérletvezető az asztalra tartotta a képet. A gyerek tudta, hogy ha ő cicát látja, akkor a kísérletvezető a kutyát. Ha azonban egy cica képét lefektetve tették le az asztalra a gyerek elé, a gyerek azt hitte, hogy azt a vele szemben ülő kísérletvezető is ugyanolyan irányból látja azt, mint ő. Ez 4-5 éves korig van így, akkor jelenik meg a nézőpontváltásnak a bonyolultabb formája.

3.      Borke (1975) megismételte Piaget három hegy-kísérletét úgy, hogy egymástól határozottan különböző formákat használt a maketten: egy kis ló egy hajóval; egy ló egy tehén; egy ház. Egy játék kisfiú egy játékautóban ülve körülautózta a makettet. A 3 éves gyerekek ebben a feladatban jól teljesítettek, ellentétben Piaget három hegy-kísérletével. Az eredmény oka: a tárgyak jól megkülönböztethetőek voltak.

 

Inspirálódj, tanulj, de ne másolj! Azt a visszajelzést kaptam, hogy a kidolgozott pszichológia tételek blog tartalmát a tanárok különös figyelemmel követik mikor a plagizálást ellenőrzik.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük