A figyelem szűrőelmélete

Inspirálódj, tanulj, de ne másolj! Azt a visszajelzést kaptam, hogy a kidolgozott pszichológia tételek blog tartalmát a tanárok különös figyelemmel követik mikor a plagizálást ellenőrzik.

Általános pszichológia, 10. tétel, pszichológia távoktatás

Antal Erika által kidolgozva

Dichotikus hallás – kísérlet: a kísérleti személy két fülébe egy fejhallgatón keresztül különböző üzeneteket küldenek, de csak az egyik szövegre kell figyelnie és azt folyamatosan hangosan mondania, a másik csupán háttérzaj. Ebből utólag csak annyira emlékszik a személy, hogy női, vagy férfi hang volt-e, de azt péládul arra már nem vette észre, hogy a beszéd közben egy másik nyelvre váltott át. A kutatók korábban úgy gondolták, hogy valamiféle szűrőnek kell lennie, ami a tartós feldolgozás előtt már kiszűri a nem odaillő ingereket.

Broadment- figyelem modellje: az elemi érzékelési folyamatokat követi egy olyan szakasz, amelynek korlátozott a kapacitása. Ha e szakaszt nem védené szűrő, működése a túlzott terhelés miatt összeomlana.

Mackay: Az üzenet, bár nem figyelünk rá, mégiscsak túljuthat a szűrőn és feldolgozzuk. (példádul az egyik fülünkkel azt halljuk, hogy XY egeret akar vásárolni. A másikkal, azt, hogy az egér szereti a sajtot. Visszakérdezésnél, a válasz, hogy XY kisállatot szeretne vásárolni. Ha viszont azt halljuk, hogy a számítógép egere elromlott, akkor azt a választ adjuk, hogy egy számítógép-alkatrészt akar venni)

Treisman – modelljének lényege az, hogy a nem figyelt inger feldolgozása kevésbé intenzív, csillapított működés. A figyelmi szűrő a nem figyelt ingereket kevésbé intenzívvé teszi a figyeltekhez képest. Tehát csillapítás van és nem szűrés! (a kísérleti személyeknek a bal és jobb fülükbe tartalmilag összekever mondatokat juttattak, ám a beszámolóban a tartalom szerint ismételték meg a mondatokat.

Késői szűrésre alapozó elméletek:

Deutsch és Deutsch, illetve Norman: a szelekció az információ feldolgozási folyamatok egy késői része, olyan más folyamatokkal kapcsolatos, amelyek megszabják, hogy mi kerüljön a hosszú tartamra tároló emlékezetbe, miről legyenek élményeink (tudatosság), illetve mi irányítsa a magatartásunkat. A feldolgozás tehát fizikai tulajdonság és jelentés mentén is megvalósul és a források tudatos szelekciója az aktuális szükségletek (érdekesség, aktiváció) szerint történik.

Lewis – ha a nem figyelt szavak jelentése összefüggésben van a figyelt szöveggel, akkor a visszamondás lelassul.

Inspirálódj, tanulj, de ne másolj! Azt a visszajelzést kaptam, hogy a kidolgozott pszichológia tételek blog tartalmát a tanárok különös figyelemmel követik mikor a plagizálást ellenőrzik.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük