Általános pszichológia, 41. tétel, pszichológia távoktatás
„Egyfelől, úgy tűnik, mindannyian teljes mértékben tisztában vagyunk a lelkiállapotokkal és eseményekkel – vagy legalábbis ezek döntő többségével –, ha ezeket egyes szám első személyből közelítjük meg. Egyes szám első személyből megközelítve nagyon is jól ismert kép tárul elénk. Mindannyian jól ismerjük – hogy csak néhány példát hozzak – a fejfájást, a viszketést, a vizuális és az auditorikus tapasztalat fantasztikus változatosságát, a félelmet, a kívánságot, a diffúz rosszérzést vagy a vélemények és gondolatok végtelen kavalkádját. Talán semmit sem ismerünk olyan jól, mint ezeket az állapotokat – feltéve, hogy egyes szám első személyből közelítjük meg őket. Ezt a megközelítést szubjektív nézőpontnak szoktuk nevezni, hiszen ebből a nézőpontból önmagunk lelki vagy pszichikus állapotairól van szó csupán.
Másfelől, semmi sem tűnik rejtélyesebbnek és megfoghatatlanabbnak, mint a pszichikus állapotok, ha ezeket egyes szám harmadik személyből, azaz objektív nézőpontból közelítjük meg, hiszen ebből a szempontból nem önmagunk, hanem mások pszichikus állapotairól, vagy általában a pszichikus állapotokról van szó. Az objektív nézőpont persze sok mindent takarhat, de a filozófiai hagyománynak megfelelően ez a nézőpont a tudományos szempontot jelenti. Tudományos szempontból viszont a szubjektív nézőpontot kísérő bizonyosság és magabiztosság teljes mértékben elpárolog.” (Altrichter é.n.)
A különböző lélektani irányzatok a ’belső állapotok’ leírására eltérő módszereket alkalmaznak, és a praxis során is mást értenek rajta. A fő kérdés talán az, hogy mi módon van hozzáférésem ezekhez az állapotokhoz? Ez felvethető továbbá így is: a belső állapotok miként mutatkoznak meg?
A mentális állapot a különböző nézőpontok szerint az alábbiak alapján írható le:
Neurofiziológiai/természettudományos szempontból: az agyban és az idegrendszerben fennálló elektromos és vegyi állapotokként.
Behaviorista szempontból: a testen belüli hivatkozások nélkül, vagyis az endoszomatikusan megfigyelhető állapotból következtetünk rá. Röviden: az állapotra csak következtethetünk a viselkedésből.
Kognitív szempontból: a viselkedéseket objektív módon tanulmányozhatjuk, de a mögöttes mentális folyamatok fogalmaival írjuk le a viselkedéssel együtt fennálló állapotokat. Kognitív szempontból ezek a mentális állapotok az alapvetőek; úgy is mondhatjuk, hogy ezek vezérlik a viselkedést.
Pszichoanalitikus szempontból: a mentális állapotok a tudattalan folyamatok által determináltak. Bár az analitikus iskola egyáltalán nem egységes, abban talán valamennyi irányzat egyetért, hogy ezek a felszín alatti vágyak, törekvések, félelmek stb. határozzák meg a mentális állapotokat.
Fenomenológiai szempontból: az iskola mindig holisztikus megértésre törekszik, és ebből kivonatolja a temporális mentális állapotot. Egy p–re vonatkozó pillanatnyi állapot tehát mindig egy tágabb értelmezési kereten belül értelmezhető.
A KT nézőpontja: a reprezentációkon keresztül adja meg a rendszer állapotát. Ezt a rendszert különbözőképpen strukturálja a klasszikus kognitivizmus, a konnekcionalizmus és a PDP felfogás is, de abban közösek, hogy egy adott állapotot mindig valamely aktuális komputációs eredményként írnak le.
Az evolúciós pszichológia pedig akként koncipiálja az állapotot, hogy az milyen evolúciós nyomás hatására alakult ki. Feltételezi, hogy a biológiai mechanizmusokhoz hasonlóan a pszichológiai mechanizmusok is a ‘hasznosság’ kategóriája mentén értelmezhetők.
A mentális állapot és a lelkiállapot nem ugyanazt jelenti, bár a pszichológiai leírások ezt a különbséget vagy nem ismerik el, vagy nem veszik komolyan.
Ha a ’lelkiállapot’ fogalmát meg tudjuk különböztetni a mentális vagy szellemi állapotok kategóriájáról, akkor eleve feltesszük létezését. Bergson például ezt teszi, amikor ’élet’–nek pusztán azt ismeri el, ami nem mechanikus, kiszámítható. A teológia szintén életdimenziónak nevezi a lelket, és világosan megkülönbözteti az elmétől és a szellemtől, vagy – például a keleti egyházban – az észtől és az értelemtől. A teológiai felfogásban az elme szó nem helyettesítheti a lélek terminust, és ennek alapvető jelentősége van. Tillich így fogalmazza meg röviden ezt a kategoriális különbséget: „ a lélek valamennyi aktusa előfeltételezi a pszichológiai anyagot, és ugyanakkor mindig egy olyan ugrást is jelent, amely csak a teljesen központosult én számára lehetséges, tehát csak annak, aki szabad. A lélek kapcsolata a pszichológiai anyaggal kognitív (megismerő) és morális cselekményként írható le.”
Forrás: http://ktnye.akti.hu/index.php/%C3%81llapot#Ment.C3.A1lis_.C3.A1llapot