Szociálpszichológia, 3. tétel, pszichológia távoktatás
Kidolgozta Csuka Tímea
A szociálpszichológusok a proszociális viselkedés meghatározásának általában kétféle típusát javasolták. Egyesek kizárták az egoisztikusan motivált cselekvést (pl. kölcsönösséget,) és az empátia által motivált viselkedést hangsúlyozták (pl. véget vetni az áldozat szenvedéseinek). Mások amellett érveltek, hogy nem volna praktikus az altruizmust egy feltételezett motivációs állapot alapján definiálni, mert lehetetlenség minden egyes egyedi esetben eldönteni, vajon a viselkedést az empátia motiválja-e vagy sem – Bierhoff szerint a proszociális válaszokat két feltétel definiálja: (1) az a cél, hogy valaki a másik személy javára cselekedjék, és (2) a választás szabadsága.
Példák a proszociális viselkedésre
Az altruista viselkedés nem mindig önzetlen cselekedet. Sok esetben – rejtett vagy nyilvánvaló – jutalmat hoz.
A proszociális viselkedést számottevően meghatározzák a nyereségek és a ráfordítások.
Az altruizmus kutatásának egyik központi kérdése az altruisztikus válaszok hátterében álló motívumokkal kapcsolatos – háttérben lehet: erkölcsi kötelezettség, empátia, kölcsönösség, önbecsülés fokozásának igénye, elismerés igénye, az utóbbi kettő a leggyakrabban előforduló. Szóba kerülhető gátló tényező lehet: veszély, stressz, kompetencia hiánya, időveszteség.
Darley és Batson kísérlete: egy teológiai szemináriumi hallgatói közül egyeseket arra kértek, hogy szakmai kérdésekről elmélkedjenek, a hallgatók egy másik csoportját arra kérték, hogy a jóságos szamaritánus példázatát gondolják át. A hallgatókat, miközben a témájukon gondolkodtak, átküldték egy másik épületbe.
A proszociális viselkedés mintái
A segítő és a elfogadó közötti személyközi kapcsolat különféle fogalmakkal írható le. Gergen és Gergen amellett érvel, hogy a segítő és a segítség elfogadója megegyezésre jut személyközi kapcsolatuk jelentése tekintetében.
A segítség eseteinek és az altruista cselekedetek különböző jelentéseinek széles tartománya érthető meg a társas interdepencia keretében. Pl a társas viszony értelmezhető szimmetrikus, illetve aszimmetrikus rendszerként. Bierhoff ezt az értelmezési keretet alkalmazta az altruista viselkedésre. Az altruista viszonyok ennek alapján feltárt négy mintája alkotja a segítő-elfogadó viszony formális struktúráit:
1. Álkontingencia
Az egyszerű kérdések (pl Elnézést, hol találom az X utcát?) által előidézett társas interdepencia felületes, Jones és Gerard az ilyen típusú társas interakció az „álkontingencia” névvel illette. A kifejezés jól szemlélteti, hogy a segítő és az elfogadó közötti kölcsönös társas függőség minimális.
2. Aszimmetrikus kontingencia
Egyoldalú társas befolyással jellemezhető. Miközben erős társas interdependenciát érnek el, az érintett személyek szerepei kiegészítik egymást.
A társadalmi felelősség normája arra sarkallja a potenciális segítőt, hogy altruisztikus módon cselekedjék.
3. Reaktív kontingencia
A vészhelyzetekben megjelenő társas reagálások szerkezetét a szociális érintkezés egy másik típúsa jellemzi, amit Jones és Gerard „reaktív kontingenciának” nevezett el. A vészhelyzetekben egyszerre van jelen a haladéktalan cselekvés szükségessége és az események előreláthatatlansága.
A rendkívüli helyzetek meglepetésszerű hatása miatt az altruista reagálással kapcsolatos egyéni tervek és személyes megítélése csekély szerepet játszhat azokkal a kulcsingerekkel szemben, amelyek jelzik, hogy az áldozat érdekében haladéktalan cselekvésre van szükség.
4. Kölcsönös kontingencia
Legjobban a reciprocitás normája példázza. A proszociális reagálások cseréje az adás és elfogadás reciprok körévé fejlődik. A segítő és az elfogadó szerepe elvben felcserélhető (ha segítesz rajtam, később én is segítek rajtad). Trivers írta le a reciprok altruizmust a biológiai evolúció fejleményeként, míg Youniss javaslata szerint a reciprok altruizmus a gyermekeke barátságában fejlődik ki.