Személyiségpszichológia, 2. tétel, pszichológia távoktatás
Berei Kati által kidolgozva
Mottó: „Minden ember személyiség, minden ember más és más személyiség.”
2. A SZEMÉLYISÉG DEFINĺCIÓI ÉS MEGKÖZELĺTÉSI IRÁNYAI
A személyiségnek a pszichológia történetében nagyon sok meghatározása van de nincs egységesen elfogadott.
A személyiség definíciós szempontjai:
– öröklött és szerzett tulajdonságok integrációja
– alapvető kritérium (alapállapot) a tudat = szükséges a személyiség tudatos megélése
– az egyén lelki életének sajátos összjellege
– az „én-élmény” birtokában (részben tudatosan, részben tudattalanul) képes megvalósítani önmaga egységét, autonómiáját
– ide tartozik a testkép, a tudás magamról (önismeret)
Meghatározások
- BURNHAM – „Azt, hogy mi a személyiség, mindenki tudja, de senki nem képes pontosan meghatározni.”
- EYSENCK (1952) – a személyiség a pszichológia legáltalánosabb de legkevésbbé körülhatárolt fogalma
- JENSEN (1958) – a személyiség fogalma az emberi viselkedés különbségeinek megfigyeléséből származik
- GUILFORD – „bármely ember személyisége saját egyéni vonásainak, viselkedési sémáinak összesége”
- WESTEN (2002) – „eltérő körülmények között megnyilvánuló gondolat-, érzés-, motiváció- és viselkedésmintázat”
- PERVIN – a személyiség kogníciók, érzések és viselkedések komplex szerveződése, mely irányt szab és mintát ad a személy életének. Mint a test, a személyiség is struktúrákból és folyamatokból áll – mind az öröklődés, mind a környezet tükröződik benne. Magába foglalja a múlt hatásait és a jövő konstrukcióit is
- ALLPORT (1961, 1985) – a személyiség munkadefiníciója:
„A személyiség a személyen belüli pszichofizikai rendszerek olyan dinamikus szerveződése, amely a személyre jellegzetes viselkedés-, gondolat- és érzésmintázatokat létrehozza.”
Ebből következő megállapítások:
– a személyiség szerveződés, nem elemek halmaza
– a személyiség aktív folyamat, nem csak „ott van”
– a személyiség pszichológiai fogalom, de testhez kötődik
– személyiség oki tényező – meghatározza a személy viszonyát a külvilággal
– a személyiség mintázatokban (ismétlődésekben, állandóságokban) mutatkozik meg
– a személyiség sokféleképpen (viselkedés, gondolkodás, érzések) jelenik meg
A személyiség megközelítési irányai
A személyiségpszichológia két alapkérdése:
- egyéni különbségek – nincs két egyforma személyiség
- személyen belüli (intraperszonális) folyamatok – olyan belső mechanizmusok, melyek hatására sajátos módon viselkedünk
A személyiség különböző megközelítései eltérő hangsúlyt helyeznek erre a két kérdésre → sokféle elméleti megközelítés
A személyiség megközelítési irányai:
– idiografikus – Kelly, Maslow, Rogers (idiosz – saját, magánjellegű)
– morfogenikus
– nomotetikus – Eysenck, Cattel (nomosz – törvény)
A személyiség kialakulásának elméletei
- környezet – elméletek:
– J. Locke – XVII sz – „tabula rasa” – üres lappal születünk, mindent a külső tényezők (társadalmi, kulturális, nevelési) határoznak meg
– behaviorizmus – Watson, Skinner – az emberi természet tökéletesen hajlítható, csaknem minden viselkedés kondicionálás eredménye
– inger – válasz pszichológia
- genetikus determinizmus – minden velünk születik, be vagyunk programozva génjeinkben, pl Bolyai Farkas fia, Bolyai János: Appendix (a nem euklidészi geometria alapjai)
- mértéktartó (kompromisszum) elméletek – a biológiai és környezeti tényezők egyaránt meghatározzák a személyiség fejlődését
Személyiségelméletek – általánosságok
Elmélet – olyan összefoglaló általános elv (elvek), amely események vagy jelenségek egy-egy osztályára vonatkozik
Tudományosság kritériumai – kell legyen: tárgya, módszere, fogalomtára
Mitől jó egy elmélet?
- magyarázatot ad a jelenségre
- új információkat jelez előre
- az elmélet mögött széleskörű információtartomány avan
- a parszimónia elvét követi – lex parsimoniae – a takarékosság elve:
„Egy jelenség magyarázatának minél kevesebb feltételezést kell magába foglalnia – kizárva azokat melyek nem változtatnak a végkimenetelen”. (Ockham borotvája)
vagyis
– ha egy jelenségre két magyarázat lehetséges, akkor az egyszerűbbet fogadjuk el.
- ösztönzőleg hat – a kutatóból reakciót kell kiváltson (lelkesedés, felháborodás, érdeklődés)
- szubjektív – illik a kutatóhoz – beleillik a személyes világképébe, összhangban van az esztétikai, érzelmi és aktív szükségleteivel
A személyiséglélektan főbb elméletei ( megközelítési irányai)
- diszpozicionális
- pszichoanalitikus
- neoanalitikus
- kognitív
- fenomenológiai
- tanuláselméleti
- DISZPOZICIONÁLIS – trait
– azon a feltételezésen alapul, hogy az emberek stabil hajlamokkal (diszpozíciókkal) rendelkeznek, ezek mélyen beágyazódnak a személyiségbe, lekülönbfélébb helyzetekben nyilvánulnak meg
– az emberi természet a személyiségre épült tartós jellemzők rendszere
– 2 irányzata van: egyik csak a diszpozíciókat írja le, a másik szerint a diszpozíciók a motivációs erőkön keresztül nyilvánulnak meg
- PSZICHOANALITIKUS
– a személyiség a bennünk lévő erők egymással folytatott küzdelme, versengése
– a (tudattalan) erők dinamikája és a viselkedésre gyakorolt hatásuk, van a középpontban
- NEOANALITIKUS
– központi gondolatai: az ego és annak fejlődése, a társas kapcsolatok fontossága a személyiségfejlődésben
- KOGNITĺV ÖNSZABÁLYOZÁSI
– a kognitív folyamatok a személyiség építőkövei
– az emberek önálló információfeldozó és önszabályozó rendszerek, célokat állítanak fel és haladnak feléjük – ez bizonyítja a szervezettség, mintázatok létét
- FENOMENOLÓGIAI
– két alapvető gondolat:
– az emberek szubjektív élményvilága fontos, érdekes és egyedi
– az emberek képesek önmaguk tökéletesítésére, fejlődésre
– központi elem az önmeghatározás (self-determination) – fontos az egyediség, fejlődőképesség
- TANULÁSELMÉLETI
– az ember viselkedése változó, nem konzisztens, a tapasztalatok hatására alakul
– a személyiség mindannak az összessége, amit az ember élete során elsajátított
Forrás
Carver, Scheier – Személyiségpszichológia
Dósa – egyetemi jegyzet (ppt)