Szociálpszichológia, 4. tétel, pszichológia távoktatás
Koponyás Rita által kidolgozva
4. A szociálpszichológia evolúciós megközelítése
Természetes kiválasztódás, alkalmazkodás, alkalmasság, altruista viselkedés, rokonság szerepe, együttműködés, versengés (Hewstone E, 37-42)
Természetes kiválasztódás-Darwin: az előnyösebb örökletes tulajdonságokkal bíró egyedek a gyengébb változatoknál sikeresebben tudnak életben maradni és szaporodni. Az előnyösebb tulajdonság a környezethez való sikeresebb alkalmazkodást jelenti. A gyenge, hátrányosabb génekkel rendelkező egyedek ebben alulmaradnak, lassanként kihalnak, s az adaptív génekkel rendelkező, nagyobb alkalmassággal bíró egyedek örökítik génjeiket tovább. Így változik a populáció, ez az egyedfejlődés alapja. Ez testi adottságokra és örökletes alappal bíró magatartásbeli tulajdonságokra egyaránt igaz.
A mai evolúciós pszichológia szintén a sikeres életben maradás és szaporodás elvét használja az emberi döntések, hajlamok, a társas viselkedések magyarázatára.
Az altruizmus: olyan segítő magatartás, mikor egy élőlény a saját hátrányára segíti a másik egyedet, növeli annak alkalmasságát. (Alkalmasság: életre, szaporodásra, gének továbbörökítésére való dominancia, erősebb képesség.)
Az altruista magatartás ennek az önző, versengő egyedfejlődési programnak látszólag ellentmond, azonban a darwinista gondolkodásmód mentén megtalálhatjuk annak logikáját.
Az altruizmusnak több fajtája ismeretes. Egyik formája, mikor az egymással vérrokonsági kapcsolatban álló egyedek segítik egymást a közös gének fennmaradása céljából. A szaporodás lényege nem más, mint a faj fennmaradása. Az egyedek arra törekszenek, hogy a saját génállományukat vigye tovább a következő nemzedék. Testvéreknél, ill. szülők és utódaik esetében ez 50%-os génazonosságot jelent, unokatestvéreknél egynyolcadnyi azonos gént. (Ennek kifejezésére használatos a rokonsági együttható) Inkluzív alkalmasság esetén nem csak saját magunk reprodukciója, hanem a bennünk és rokonainkban található közös gének továbbvitele a cél. Ez fontossá teszi a rokonsági kapcsolatokat, és előtérbe helyezi a rokonok (elsősorban gyermekeink, vagy testvéreink) életben maradásának segítését, támogatását, az együttműködést. Említésre méltó az is, hogy mennyivel több a bántalmazás és a szexuális visszaélés nevelőszülő és nem vérszerinti gyermeke között, mint a tiszta vérrokon családokban. Ez a jelenség is magyarázható az inkluzív alkalmasság elvével.
Az altruizmus egy másik fajtájában viszont idegenek közötti önzetlenséget figyelhetünk meg, de szintén az érvényesülés a cél. Ez az altruizmus a reciprok altruizmus, kölcsönösségen alapszik, arra számítva, hogy adott esetben én is segítséget kapok, ha most segítek másokon. Ezek a segítségnyújtások általában viszonylag kis költséggel járnak, de nagy előnyhöz juttatnak. Az emberek a kapcsolataikban viszonosságot várnak el, és negatívan reagálnak annak elmaradására. Idővel kiszűrik azokat akik nem viszonozzák a segítségeket (ők a „csalók”), és ezek az egyedek nem támogatják tovább.
A természetes kiválasztódás folyamatához tehát hozzátartozik az együttműködés éppúgy, mint a versengés. A korlátozott erőforrások megszerzéséért folyik a küzdelem, és mindig a leginkább célravezető magatartást választjuk céljaink eléréséhez. Az együttműködés a kölcsönösségen, vagy a rokoni kiválasztódáson keresztül valósul meg. Továbbá az együttműködés legerőteljesebb példája a nem vérrokon férfi és nő közötti kapcsolat és közös utódvállalás szövetsége, melyben együttműködve nevelik fel saját génjeik továbbörökítőit, a közös gyermekeket.