Szociálpszichológia, 12. tétel, pszichológia távoktatás
Koponyás Rita által kidolgozva
12. Az első benyomás hatása a további észlelésünkre, viselkedésünkre, cáfoló véleményre
Felszínes feldolgozás, szisztematikus feldolgozás hatása, értelmezések alakítása, ellenállás cáfolatoknak, információ szelektív észlelése, önbeteljesítő jóslatok, inkonzisztenciák egyenlítése (Smith és Mackie, 169-178)
A másokról kialakított benyomásokat valóságosnak kezeljük, további viselkedésünk alapjául szolgálnak. E benyomás olykor körültekintő, részletes információfeldolgozás következménye, de ítéleteink néha felületesek, torzítottak is lehetnek.
Felületes/felszínes feldolgozás: következtetés, ítéletalkotás olyan módon, hogy az ember a hozzáférhető információra hagyatkozik, és csak kis erőfeszítést fordít az ítéletalkotásra. A felszínes következtetéseinket általában egy, a személlyel kapcsolatos múltbeli eseményre, következtetésre alapozzuk. Ha valakit egyszer „felcímkézünk”, másodszor sem gondolkodunk az ítéletalkotásnál, hanem előkapjuk a már ismert jelzőt. Nagyon gyakran ennyire egyszerűen hozunk ítéletet még rendkívül fontos helyzetekben is!
Alapgyakorisági információ: arra vonatkozó információ, hogy a kérdéses tulajdonság, vagy esemény hány százalékos eséllyel jelenik meg a vizsgált embercsoportban. Pl. XY cégnél a főnökök 10%-a nézi el a késést. Vagy: a kismamák 95%-a hiszi, hogy hamarabb fog szülni a kiírt dátumnál, de a valóságban csak 10%-nál érkezik korábban a baba. Érdekes, hogy az alapgyakorisági információt, fontossága ellenére sem veszik figyelembe az emberek a döntéshozatalnál. Hiába ismerjük a fenti gyakorisági mutatókat, nem arra alapozunk véleményünket az előrejelzéseknél.
Szisztematikus/alapos feldolgozás: nagy mennyiségű, releváns információ alapos, számottevő erőfeszítéssel járó tekintetbevétele az ítélethozatal előtt. Ezt a kiterjedt feldolgozást akkor használjuk, ha nagyon fontos számunkra az, amiről döntünk. A sok tényező integrálásának egyik útja az algebrai eljárás. Ilyenkor a fellelhető összes információt egymás mellé sorolva, latba vetve mérleget készítünk. Más esetben az információkat egy jelentésteli egésszé összegyúrjuk, s ebből ki fog emelkedni egy jelentős elem, ami a többi mellett picivel többet nyom a latba, és eldönti az ítéletet.
Az első benyomások hajlamosak ellenállni a változásnak, a cáfolatoknak. Mivel igaznak hisszük őket, módosítják, elferdítik a későbbi (esetleg ellentétes) benyomások értelmezését, hogy továbbra is igaznak hihessük őket. Az első benyomás alapján kialakult elvárást elsőbbségi hatásnak nevezzük. (Ez a konzervativizmus elvének egy változata.) Az első benyomás hatása még akkor is fennállhat, mikor rájövünk, hogy az első benyomásunk hamis volt. Ez annak köszönhető, hogy a későbbi információk értelmezéseinek kialakításánál az első benyomással szerzett ítéletet használjuk. Ezt szívóssági hatásnak nevezik. Ezért pl. egy bírósági tárgyaláson is számíthatunk arra, hogy egy egyszer elhangzott, jogilag elfogadhatatlan bizonyíték hiába lesz a jegyzőkönyvből törölve, valamelyest mégis jelen lesz a bírói döntéshozatalban.
Hajlamosak vagyunk elsőre meghozott ítéleteinket olyan módon is alátámasztani, erősíteni, hogy a továbbiakban inkább a benyomásunkkal konzisztens viselkedésekre figyelünk fel, azokat keressük, s az inkonzisztens jeleket figyelmen kívül hagyjuk. A valósághoz leginkább helyesen feltett diagnosztikus kérdésekkel közelíthetnénk, mely nem hív elő hamis megerősítést.
Társas interakciók során nem csak megfigyelünk és kérdéseket teszünk fel, hanem viszontválaszainkkal, reakcióinkkal, viselkedésünkkel életre hívjuk az elvárt viselkedést. Azt a folyamatot, melynek során egy másik személlyel kapcsolatos elvárás hatására a személy némiképp megerősíti a vele kapcsolatos elvárásokat, önbeteljesítő jóslatnak nevezzük. Ennek a másokra gyakorolt hatásnak nem vagyunk tudatában. Az iskolai önbeteljesítő jóslatokról Rosenthal (1968, 1985) végzett híressé vált kísérletet.
Az önbeteljesítő jóslat egyik korlátját a saját magunkról kialakított határozott véleményünk jelenti. Ha ez ütközik az elvárt jellemzőkkel, általában felülírja azokat, s a saját magunkról tartott elképzelés győz. Másik ilyen gyengítő körülmény, ha tudatába kerülünk az észlelők elvárásának, s igyekszünk szabotálni azokat.
Az inkonzisztens információk megjelenésekor előfordulhat az inkonzisztencia félremagyarázása. Érintetlenül fenntarthatjuk az eredeti benyomást, ha az új, nem várt viselkedést helyzeti tényezőknek, független külső hatásnak tulajdonítjuk.
Az emberek csak abban az esetben tesznek erőfeszítéseket az inkonzisztens információ összeegyeztetésére, ha a helyzetben motiváltak és ezzel együtt még rendelkezésükre is áll az ehhez szükséges idő és megfelelő információ. Mikor az ellentmondásos vonásokból el akarjuk dönteni, hogy milyen is egy illető valójában, előfordul, hogy integrálni próbáljuk a régi és az ellenkező, új információt, pl: ellenséges a legtöbb emberrel, de rendkívül kedves a családtagjaival, stb.. Az inkonzisztens viselkedés észlelése és összeegyeztetése alkalmával az alábbi szabályszerűségeket fedezhetjük fel a kognitív folyamatokban:
1. Az emberek többet gondolkodnak az olyan viselkedéseken, amelyeket nem vártak el, mint azokon, melyeket igen.
2. Az emberek megpróbálják megmagyarázni a nem várt viselkedések okait, hogy megértsék azokat.
3. Az 1. pontban leírtak miatt sokkal jobban visszaidézhető a nem várt, inkonzisztens viselkedés, mint az, melyet egyszerűen csak tudomásul vettek.