Állatpszichológia, 19. tétel, pszichológia távoktatás
Minden inger valamilyen jelet képvisel, valamit szignalizál. Vannak azonban olyan speciális jelek, melyek egyedek közti közlést, kommunikációt szolgálnak, és szigorúbb értelemben csak ezeket nevezzük jeleknek. A jelek, amennyiben számukra az állatnak receptora van, meghatározott magatartási reakciót váltanak ki.
A kommunikáció általában ugyanazon faj két egyede között zajlik. Néha azonban különböző fajok kommunikálnak egymással, és ilyenkor gyakran a zsákmányállat az, amelyik elhagyja a rejtekhelyét és közvetlenül a ragadozóval kommunikál.
A kommunikáció aktusa mindig legalább két résztvevő közreműködését feltételezi, a leadójét és a vevőjét. A kommunikációs aktus egy jelből vagy jelek sorozatából áll, a jel tulajdonképpen a kommunikáció fizikai formája vagy e formák sorozata. Ugyanaz a jel különféle kontextusban és különféle vevők számára egészen más értelmezést nyerhet, és adott esetben a túlélés szempontjából pozitív vagy negatív lehet.
Az állati kommunikációban a jelek a legkülönfélébbek lehetnek, a leggyakrabban pozitúrák, magatartási mintázatok, hangok, speciális vegyületek, stb. Ennek alapján a hírközlés formáit négy nagy csoportba osztjuk:
- nyomási tapintási hírközlés
- vegyi hírközlés
- optikai hírközlés
- akusztikus hírközlés
Optikai hírközlés
A vizuális jelzések – színek, testtartások, mozdulatok – nem a legalkalmasabbak a kommunikációra. Csak nappal és csak egyenes irányban továbbíthatók, észlelésük függ a terepviszonyoktól, s az állatok nagysága korlátozza a távolságot, ameddig használhatók. Emellett kiszolgáltatja az állatot az éles szemű ellenségnek.
Ami a színeket illeti, az állatok, amikor nem kommunikálnak, általában elrejtik színeiket, s vannak olyanok is, amelyek csak akkor válnak színessé, amikor erre a kommunikáció céljából – a párosodás idején – szükségük van. (Nászruhát öltenek.)
A színjelek mellett egyes rovarok és halak fényjelzéseket is használnak. Mindenesetre érdekes, hogy a legélénkebb, legfeltűnőbb színeket a halakon, madarakon és rovarokon találjuk, azokon az állatokon, amelyek három dimenzióban tudnak mozogni, s így nagyobb esélyük van a megmenekülésre.
A vizuális jelzések másik fajtáját a mozdulatok, testtartások alkotják. A mozgásos jelzéseknek általában két funkciójuk van: a vetélytárs, ellenfél elriasztása és a partner figyelmének felkeltése, meghódítása. Nagyon sok esetben ezek a mozgásformák, pózok hajdani cselekvések jelzésekké „finomult” változatai.
Példa:
A szentjánosbogár – fény villogás azonosítja a bogarat, jelzi a nemét és a helyzetét.
– egyes szentjánosbogár fajok nőstény csoportjai szinkronizálják a villogást, az így keletkezett erős fény messziről is vonzza a hímeket
– egyes szentjánosbogár fajok nőstényei a párzást követően másik szentjánosbogár faj párzási
villanójelzését adják le, majd megeszik az odavonzott hímeket
Forrás: tanulmányi útmutató (CD)
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/konyvtar/informat/azinform/html/kommall.html
cogsci.bme.hu/~babarczy/Orak/BMEundergrad/kommba/9allatikomm.pdf