Általános pszichológia, 43. tétel, pszichológia távoktatás
Kidolgozta Tóth Judit
A 19. század végén, 20. század elején, amikor az introspekciót elfogadott vizsgálati módszernek tekintették, a tudat a pszichológia központi fogalma volt. A korai kísérleti pszichológusok vagy a tudat elemeit (Wundt és Titchener) vagy a tudat funkcióját (William James) igyekeztek megérteni. A behaviorizmus az egyes szám 3. személyű, tudományos, objektív nézőpont kedvéért vetette el a tudat vizsgálatát.
Az 1950-es 60-as években, a társadalmi mozgalmak kikövetelték a tudat-tágító élmények és a módosult tudatállapotok (hipnózis, meditáció, stb.) empirikus vizsgálatát. Az egyre inkább kognitívvá váló pszichológia új elméleti és módszertani hátterével új, az élményt a viselkedéssel együttesen vizsgáló módszereket kínált fel és így a tudat ismét a pszichológia tárgyává vált. A 2000-es években a kognitív és affektív idegtudomány térhódítása nyomán egyre több ismeretet szereztünk a tudatos élmény neurális hátteréről, s ezzel egyre inkább sikerül az egyes szám 1. és 3. személyű, szubjektív és objektív nézőpontok és adatok összekapcsolása. (Oláh Attila)
A modern tudat-tudattalan felfogást megalapozó empirikus bizonyítékok
* Hasítottagy-kísérletek (Roger Sperry)
Az agyféltekék funkcionális specializaciójával kapcsolatos felfedezéseiért Nobel-díjat kapott. Sperry a tudatot az agykutatás első számú problemájának tartotta. Tudatelméletet két alapvető meggondolásra építette:
1) Az agy a működése folyamán bizonyos emergens (kibontakozó), holisztikus természetű jelenségeket hoz létre, amelyek „különbözőek és mások”, többet jelentenek, mint azoknak a neurofizikai-kémiai eseményeknek az összege, amelyekből e jelenségek felépülnek, továbbá nem redukálhatok neurális történésekre.
2) A tudat mint belső szubjektív tapasztalat és élmény felső szintű kauzális, oksági szerepet játszik az agyműködésben. Tehát a tudat az agyműködés emergens (kibontakozó) tulajdonsága. Sperry állításait azzal a végkicsengéssel zárja, hogy a tudat anyagot mozgat az agyban (sylabus).
*Neuropszichológiai betegek vizsgálatából nyert bizonyítékok
A látókéreg részleges sérülései a vizuális észlelés sajátos zavarát, az ún. vaklátást idézik elő. Ez azzal jár, hogy a beteg a látómező bizonyos részeiben nem észleli tudatosan az ingereket,, felszólításra mégis képes a tárgy felé nyúlni, megmutatni a számára „láthatatlan” tárgyat, sőt bizonyos egyszerű megkülönböztetéseket is tud tenni a tárgy színére vagy csíkozására vonatkozóan (Weiskrantz, 1986, 1990). Hasonló jelenségeket a tapintás területén is megfigyeltek: a betegek ki tudják találni, hol érintették meg őket testüknek azon a területén, amelyen egyébként teljesen érzéketlenek.
A prozopagnóziás betegek, akik – bár képesek arcokat észlelni – tudatosan nem ismerik fel szeretteik arcát sem, jellegzetes vegetatív válaszmintázatokat mutatnak az arcokra. Ez azt jelzi, hogy valamilyen – a tudatosság számára nem elérhető szinten – mégis megtörténik a megkülönböztetés.
A vizuális neglect jelenségekor a betegek a jobb oldali parietális lebeny sérülése következtében figyelmen kívül hagyják látóterük bal felét, például nekimennek a bal oldalon lévő tárgyaknak. Megfelelő eljárással azonban mégis kimutatható, hogy azért hatnak rájuk a bal látótérben lévő dolgok. Egy kísérletben például két egyforma házról készült rajzot mutattak a betegeknek, azzal a különbséggel, hogy az egyik rajz bal szélén lángok csaptak ki a házból, mintha kigyulladt volna. A betegek, bár nem tudtak számot adni a két rajz közti különbségről, mégis általában a nem égő házat választották, ha választaniuk kellett (Marshall és Halligan, 1998).
Frontális sérülés esetén sajátos disszociációt élhetnek át a betegek: úgy érzik, mintha a kezük nem tartozna hozzájuk. Az ilyen idegen kéz szindrómában (vagy „anarchisztikus kéz” szindrómában) szenvedő beteg sokszor ki akarja dobni a kezét az ágyából, vagy elveszti a kontrollt a keze felett, ami akaratán kívül ide-oda nyúlkál, és megragad különböző dolgokat (Della Sala, Marchetti és Spinnler, 1994).
A küszöb alatti észlelés (szubliminális percepció) azt a lehetőséget jelenti, hogy egyes ingerek, amelyek túl gyengék ahhoz, hogy tudatosan észlelhetők legyenek, mégis befolyást gyakorolhatnak a perceptuális és kognitív folyamatokra, valamint a viselkedésre (Oláh Attila)
Ez a számtalan különféle jelenség, amelyeket ma már alaposan feltártak, azt jelzi, hogy a világot korántsem egy az egyben képezzük le észlelésünkben, az információkat tudatosság nélkül is feldolgozzuk, sőt a normális tudatos folyamatok torzíthatják az információ feldolgozást. (Baddeley könyv 517 oldal)