Posts tagged érzelmek

Az érzelmek kulturális meghatározottsága

0
Share

Általános pszichológia, 18. tétel, pszichológia távoktatás

Az érzelmek kulturális meghatározottsága

Hunfalvy Tímea által kidolgozva

Az érzelmek közti kulturális különbségeket a pszichológián belül a kollektivizmus és individualizmus szemszögéből vizsgálják.  nem mondhat.

Kollektivizmus

Alapvetően az emberek összetartozását és egymásrautaltságát hangsúlyozó kultúrák.

A kelet-ázsiai, latin-amerikai, és afrikai országok többsége kollektivista

Az én a kapcsolatokon belül nyeri el értelmét, és a személyes célok is ennek megfelelően alakulnak, vagyis az én a beilleszkedésben és a személyközi harmónia kialakításában ölt testet.

Individualizmus

Alapvetően az egyének elkülönülést és függetlenségét hangsúlyozó kultúrák. USA, Kanada, Ausztrália, és a nyugat-európai országok individualista társadalmak.

Az egyén még a hozzá közelálló emberektől is elkülönül. Egyéni céljai elsősorban függetlenségre és az egyediségre irányulnak.

Ha különböző kultúrák tagjainak a személyes céljai különbözőek, akkor még az egymáshoz nagyon hasonló helyzetek is más jelentést hordoznak számukra, máshogy fogják kiértékelni.

Kísérlet:

Megbeszélt találkozó, baráti összejövetel. – Meghiúsulásra adott érzelmi reakciók

Kollektivista résztvevők: olaszok; Individualista résztvevők: kanadaiak

Az olaszok a kapcsolatokat többre becsülték, mint a kanadaiak, és amikor a kudarccal szembesültek, szomorúbbak voltak náluk, a kanadaiak pedig ingerültebbé váltak.

A szomorúság a kollektivista gondolkodást tükrözi, a hibát, mint közös veszteséget élik meg. A düh az individualista gondolkodást mutatja, mely szerint az egyén úgy gondolja, a hibával neki egyedül kell megküzdenie.

Az érzelemkifejezés kulturálisan szabályozott, melyet kísérlettel bizonyítottak:

Amerikai és japán egyetemistákkal egy semleges, és három erős negatív érzelmet kiváltó filmet nézettek meg hol egyedül, hol egy interjúkészítő jelenlétében.. Közben felvették arckifejezéseiket (ezt ők nem tudták). Az egyedüli helyzetben az arckifejezések nagyon hasonlóak voltak mindenkinél. Az azonos kultúrából származó interjúkészítő jelenlétében azonban különbségek adódtak. Az amerikai hallgatók több negatív érzelemkifejezést mutattak, mint a japánok. A japánok viszont az arcukon több pozitív érzelmet fejeztek ki. Így születtek meg az ún kimutatási szabályok:

A kultúránk befolyásolja azt, hogy milyen érzelmeket és milyen helyzetekben mutathatunk ki.

(A kísérlet értelmezése eszerint: a japán hallgatók mások jelenlétében elfedik igazi érzelmeiket.)

Eltérő kultúrákban eltérő helyzetek töltik el jó érzéssel az embereket. A kollektivistának tartott Japánban az emberek akkor érzik jól magukat, amikor együtt vannak. Kedvesek, barátságosak egymással. Az USA-ban a tömegből való kiemelkedés a jó, ha valaki a többinél jobb, és büszke lehet a teljesítményére.

Mindenki attól függően találja meg a különböző dolgokban a boldogságát, hogy kultúrája miként értékeli a kapcsolatokat és a társadalmi értékeket, és hogy énképe és személyes céljai a kollektivizmus, vagy az individualizmus törvényeinek megfelelően alakulnak.

A kultúrákat és érzelmeket összehasonlító vizsgálatokból az is kiderült, hogy a kollektivista és az individualista társadalmakban maga az érzelem forrás is alapvetően más. A kollektivista kultúrákban az érzelmek az objektív realitást tükrözik,és a kapcsolatokhoz tartoznak (mindannyian mérgesek vagyunk). Az individualista kultúrák számára az érzelmek személyhez tartozóan az ő belső szubjektív világát tükrözi (XY mérges).

A nemi különbségek jó része érzelmekkel kapcsolatos nemi sztereotípiák következménye. A gyengeségre utaló érzelmeket a nőkhöz, az erőt sugárzó érzelmeket férfiakhoz kötik.

Az érzelmek tehát kulturális tételek megőrzésére is alkalmasak: a kollektivista kultúrákban összetartják az embereket, az individualista kultúrákban hangsúlyozzák az eyének egyediségét.

Share

Az érzelmek kulturális meghatározottsága

0
Share

Általános pszichológia, 18. tétel, pszichológia távoktatás

Az érzelmek kulturális meghatározottsága

A XX. század nagy részében az antropológusok nagy része az ún. kulturális érzelemelmélet szerint azon a véleményen volt, hogy az érzelem tanult viselkedés, ami kulturálisan örökítődik át (Evans, 2003). E teória szerint az elsajátításhoz szükség van arra, hogy az egyén a kultúrájában találkozzon a megtanulandó érzelemmel. Ebből az következne, hogy a különböző kultúrájú emberek különböző érzelmeket élnek át.

Az 1960-as évek végén Paul Ekman amerikai antropológus megcáfolta ezt az elméletet kultúrközi vizsgálataival. Az új-guineai írástudatlan fore néppel végzett kísérletében a résztvevőknek valamilyen érzelmi töltetű történetet mesélt, majd arra kérte őket, hogy három fénykép közül, amelyeken különböző érzelmeket kifejező amerikai arcok voltak, válasszák ki azt, amelyik legjobban illik a történethez. Bár még soha nem találkoztak nyugati emberekkel, mégis magas százalékban ki tudták választani a megfelelő arckifejezést. Ekman ezek után megkért néhány embert, hogy vágjon az egyes történeteknek megfelelő arckifejezéseket, majd ezeket videóra vette. A fordított vizsgálatban amerikaiakat kért meg, hogy a történetekhez társítsák a megfelelő képeket, és ugyanolyan eredményt kapott: az amerikaiak felismerték az új-guineai bennszülöttek által kifejezett érzelmeket. Ekman a következő 6 alapérzelmet használta vizsgálatában: öröm, bánat, harag, félelem, meglepetés, és undor.

Az alapérzelmek veleszületettségének újabb igazolását találták azokban a vizsgálatokban, ahol vakon született csecsemőknél figyelték meg ezeknek az alapérzelmeknek a megjelenését (mosolygás, sírás, szemöldökráncolás, meglepődés).

Ezek a bizonyítékok amellett szólnak, hogy alapérzelmeink kultúrától függetlenül, egyetemesen jelen vannak. Ez pedig jelentős érv a biológiai meghatározottság mellett; génkészletünk őrzi közös evolúciós történetünk örökségét.

Kulturális-szociális hatások az alapérzelmekre

Az alapérzelmek – egyetemességük ellenére – nem minden embernél jelennek meg egyformán. Az érzelmi kifejezések alkalmazásakor a saját kultúránk szabályait alkalmazzuk, ami eltérő kultúrájú embereknél látszólagos különbségekhez vezethet. Általánosságban jellemző például, hogy a japánok sokkal inkább igyekeznek elrejteni az érzelmeiket, mint az európaiak és az amerikaiak. Paul Ekman és Wallace Friesen ezt a jelenséget is vizsgálták. Érzelmeket kiváltó filmeket nézettek japán és amerikai kísérleti személyekkel kétféle feltételben: először egyedül nézték a filmet, majd úgy, hogy a kísérletvezető is jelen volt. Azt az eredményt kapták, hogy az eltérések csak az utóbbi feltételben jelentek meg japánok és amerikaiak között, ám akkor is csak látszólag. A felvételek lassított elemzésénél kiderült, hogy a tanult kifejezési szabályok (a japánoknál az érzelmek elrejtése) csak késve, a tudatosulás után jelentek meg, az alapérzelem valójában, bár csak a pillanat töredékéig, de náluk is kifejezésre jutott. A kulturálisan meghatározott kifejezési szabályok tehát mindig csak azután jelennek meg, hogy az alapvető érzelmi válasz már beindult.[3]

Kultúraspecifikus érzelmek

Vannak érzelmek, amelyek nem veleszületettek, mint az alapérzelmek, hanem csakis speciális feltételek esetén fejlődnek ki, amelyeket bizonyos kultúrák teremtenek meg. Ezek csak akkor jelennek meg valakiben, ha a kultúra szembesíti az egyént az adott érzelem létezésével, és már gyerekként megtanulja azt.

Ilyen kultúraspecifikus érzelem pl. az új-guineai gururumba nép ún. „vaddisznónak lenni” érzelme. 25-35 év közötti férfiak élik át, akik az érzelem hatására megvadultan rohangálnak, tárgyakat rongálnak meg, és megtámadják az arra járókat. A „vaddisznónak lenni” érzésére, és más kultúraspecifikus érzelmekre gyakran jellemző, hogy segítenek az embereknek megküzdeni a kultúra támasztotta kihívásokkal (Averill, 1980). Erre példa, hogy a vaddisznóvá vált férfiakat, akik abban az életkorban vannak, amikor szembesülnek a házasság első éveiben felmerülő anyagi gondokkal, állapotukra való tekintettel társaik ideiglenesen felmentik az anyagi kötelezettségeik alól.

A kultúraspecifikus érzelmek olyan egyediek lehetnek, hogy saját kifejezésük van az adott nyelvben, amit más kultúrák nyelveibe csak körülírással lehet átültetni. Ezekre példák a következő érzelemelnevezések is:

Amae (Japán):

,,Öröm, amelyet egy másik ember iránti teljes elfogadásban lelünk meg. (Az eredeti írásjel egy mellet és egy szopó csecsemőt ábrázol, ami azt sugallja, hogy az érzelem az elszakítottság megszűnését jelenti, visszatérést abba az egységbe, amely az anyát és a csecsemőt az élet első néhány hónapjában összeköti.)”[3]

Ijirashii (Japán):

Akkor érezzük, ha egy dicséretre méltó személyt látunk, aki legyőz egy akadályt.

Liget (Ilong nép):

Egy fájdalmas esemény váltja ki. Közel áll a düh érzéséhez, megtorló akciókhoz, bosszúálláshoz vezethet.

Schadenfreude (Európa):

Mások szenvedésében lelt öröm, magyarul káröröm. Az angolban csak körülírással meghatározható.

Acedia (középkori, ill. reneszánszkori Európa):

Spirituális kábultság, vagy a vallási gyakorlattól való eltávolodás, ami az istentisztelet ismétlődő természete miatt kialakuló unalomból fakad.

Malu (Dusun Baguk, Malajzia):

A szégyen és a zavar keveréke, ami egy magasabb társadalmi pozíciójú ember jelenlétében fordulhat elő.

Awumbuk (Belső- Pápua Új-Guinea):

Szomorúság, fáradtság és unalom keveréke, ami vendégek, barátok vagy családtagok távozásakor jelenik meg.

Song (Ifaluk nép, Mikronézia):

Közel áll a dühhöz vagy dorgáláshoz, morális felhangja van, és nem tűr ellentmondást.

Fago (Ifaluk):

A szeretet, a részvét és a szomorúság keveréke.

Ker (Ifaluk):

Kellemes meglepetés.

Rus (Ifaluk):

Kellemetlen meglepetés.

Nginyiwarrarringu (a nyugat-ausztráliai sivatag Pintupi bennszülöttei):

Hirtelen érzett félelem, ami arra készteti az egyént, hogy felkeljen, és megkeresse a félelem okát.

Sram (Oroszország):

Szégyenérzet a szexuális tisztátalanság miatt, vallási okokból. (Főnévként utalhat a szeméremtestre, vagy olyan helyre, ahol szexuális tevékenység folyik, pl. a piros lámpás negyed)

Prinz 2004-ben idézi a patriotizmus kifejezést, mint a nyugati kultúrák specifikus érzelmét.

Kultúraspecifikus fóbiák vagy érzelmekkel kapcsolatos szindrómák:

Witiko/Windigo (Algonquin indiánok):

Attól való félelem, hogy valaki kannibál szörnyeteggé változik.

Pa-leng (Kína):

Abszurd félelem a hidegtől forró időben is, ami összefüggésben áll a yin és yang (test-lélek) egyensúly elvesztésével.

Latah (Malajzia):

Középkorú nőket érintő, eltúlzott, riadt reflex, amikor hajlamosak mindent megismételni, amit hallanak (vö. fülöp-szigeteki mali-mali, burmai yuan, szibériai ikota, francia kanadaiaknál ugró mánia elnevezések).[4]

Koro (Assam és Dél-Kína)

Heves aggodalom, hogy a pénisz, a mellek és a vulva visszahúzódik a testbe. Vaddisznó-szindróma (Gururumba, Új-Guinea): Az ősök szellemének harapása okozza, amikor a fiatal férfiak belépnek a férfikorba: elkezdenek vadul szaladgálni, lopni és nyilakat lövöldözni néhány napig. (A gyógymód része, hogy a beteget a tűz fölött, a füstben tartják.)[5]

Prinz 2004-ben az anorexia nervosát szintén kultúraspecifikus szindrómának tartja, ami a nyugati kultúrákra jellemző.

Magasabb szintű kognitív érzelmek

Vannak érzelmek, amelyek nem velünk születettek, mint az alapérzelmeink, de mégis egyetemesen jelen vannak. Ilyen érzések a szeretet, szerelem, bűntudat, szégyen, zavar, büszkeség, irigység, és féltékenység.

Paul Griffiths filozófus ezeket nevezi magasabb szintű kognitív érzelmeknek, mert ezekben nagyobb szerepet játszik a logikai elemzésért és a komplex kognitív képességekért felelős neocortex. A neocortex az agykéreg azon része, amely az emberi evolúció során a legnagyobb fejlődésen ment keresztül. Ezzel ellentétben az alapérzelmek inkább kéreg alatti, ősibb struktúrákhoz köthetők. Mivel a kognitív érzelmek kérgiek, és így jobban összekapcsolódnak a tudatossággal, mint az alapérzelmek, nagyobb kulturális különbségek mutatkozhatnak bennük, mint az alapérzelmekben. ,,Az alapérzelmekhez hasonlóan és a kultúraspecifikus érzelmekkel ellentétben a kognitív érzelmek a közös evolúciós történet által kialakított emberi természet részét képezik”[3] Közös jellemzőjük, hogy azért maradtak fenn a természetes kiválasztódás során, mert őseinknek ezek az érzelmek segítettek megoldani az egyre komplexebb társas környezet problémáit.

Forrás: Wikipedia

http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89rzelmek_csoportos%C3%ADt%C3%A1sa#Kultur.C3.A1lis_.C3.A9rzelemelm.C3.A9let_.C3.A9s_az_alap.C3.A9rzelmek_elm.C3.A9lete

A cikkre Balázsi Rózsa hívta fel a figyelmem.

Share

Érzelem elméletek (James-Lange, Cannon-Brand, Ekman, Zajonc, Lazarus és Smith, a faciális feed-back hipotézis – Tomkins

0
Share

Általános pszichológia, 16. tétel, pszichológia távoktatás

Érzelem elméletek (James-Lange, Cannon-Brand, Ekman, Zajonc, Lazarus és Smith, a faciális feed-back hipotézis – Tomkins

Az érzelem meghatározása

Definíció
Kleinginna és Kleinginna (1981): Az érzelmek a szubjektív és objektív tényezők összjátékának bonyolult halmazai, amelyeket idegi és hormonális rendszerek közvetítenek. Ez az összjáték

  • növelheti az érzelmi élményt
  • kognitív folyamatokat indíthat be
  • aktiválhatja a fiziológiai aktivitást
  • cél által irányított, alkalmazkodó viselkedést eredményezhet

Fischer, Shaver és Carnochran (1990): Az érzelem számos tényező egységes összjátékaként írható le. Az érzelmekben szerepet játszhatnak

  • kognitív folyamatok
  • fiziológiai folyamatok
  • cselekvéses hajlandóság
  • szubjektív érzések
  • instrumentális viselkedések

E definíció szerint az érzelmek kategóriákba rendeződnek, és nincs olyan egyetemleges jellemzőjük, ami minden érzelemre meghatározó lenne.

Az érzelem mint kategória
Fehr és Russel (1984) kimutatták, hogy az érzelem kategóriája természetes kategória. Azért nehéz ezt a kategóriát jól definiálni, mert prototípusosan szervezett, és nem rendelkezik éles definiáló határokkal.

Az érzelmek klasszikus elméletei

Az érzelmek perifériás elmélete (James-Lange elmélet)

Szekvenciaprobléma: milyen sorrendben követik egymást az érzelem összetevői (esemény, annak észlelése és a testi válasz)
Ezen elmélet szerint az érzékelést követően válaszolunk az eseményre, és az érzelmi élmény ennek a válasznak az észlelése során alakul ki: az érzelmi élmény a külső eseményre adott válasz észleléséből származik. A válasz lehet a viselkedésben, testi válaszokban, vagy az idegrendszer aktivációs állapotában bekövetkezett változás. Tehát a környezet nem közvetlenül, hanem a testi változásokon keresztül vált ki érzelmi élményt (nem azért menekülünk, mert félünk, hanem azért félünk, mert menekülünk).
Az elméletből következik az a probléma, hogy a különböző érzelmekkel mennyire jár együtt mintázott vegetatív reakció (az elmélet szerint más-más érzelemmel különböző testi válaszok járnak együtt).

Az érzelmek centrális elmélete (Cannon)

Cannon megkérdőjelezte a vegetatív reakciók észlelésének az érzelmi élményben betöltött szerepét, mert

  • a vegetatív változások túl lassúak ahhoz, hogy az érzelmek forrásai legyenek
  • a zsigerek viszonylag érzéketlenek
  • belső szervi változások mesterséges előidézése nem eredményez érzelmeket
  • ha a zsigerek és a központi idegrendszer kapcsolata megszűnik, akkor sem lesz változás az érzelmi viselkedésben
  • nagyon eltérő érzelmi és nem érzelmi állapotokban hasonló zsigeri reakciók vesznek részt

James és Lang elmélete szerint az érzelmi élmény központja az agykéreg, míg Cannon szerint ezt a talamusz aktivitása határozza meg és szerinte az érzelmi élmény a testi változásokkal közel azonos időben jelenik meg. Számára az érzelmi élmény csupán a testi változások velejárója.

Az érzelem kéttényezős elmélete (Schachter és Singer)

Ez az elmélet az érzelemekben a vegetatív aktivációs állapot, az arousal kognitív magyarázatát hangsúlyozza. Eszerint az érzelmek az általános vegetatív aktivációs szint megváltozásával járnak, és minőségüket az határozza meg, hogy hogyan magyarázzuk ezt a változást. A magyarázatban szerepet kapnak az aktuális helyzet jellemzői és a korábbi tapasztalatok egyaránt.
Az elmélet az arousal érzelmekre nem specifikus jellegét tételezi fel, és azt, hogy a megnövekedett arousal magyarázati igényt indukál, de ha ilyen nincs, akkor a környezetben keressük az arousal emelkedés okát.
Az elmélet igazolására terveztek egy kísérletet, mellyel azt próbálták bebizonyítani, hogy ha a vegetatív arousal és annak címkézése az érzelem két fontos összetevője, akkor egymástól függetlenül is befolyásolhatók. A kísérletben egy beépített ember a viselkedésével manipulálta a környezetet: dühösnek vagy túláradóan vidámnak mutatkozott (a kísérleti személyek vitamin injekció címszóval vagy adrenalint, vagy placebót kaptak). Az adrenalint kapók egy részét tájékoztatták a szer hatásairól, egy másik felét nem, a harmadik részét pedig félreinformálták, tehát az utóbbi kettőnek nem volt magyarázata érzéseire. Az eredmények szerint ez a két csoport nagyobb mértékben számolt be a beépített ember által előidézett pozitív vagy negatív hangulatról, mely mind az érzelmeikben, mind a viselkedéses jegyeikben megmutatkozott.

Az érzelmek és az arousal

Arousal: nem specifikus vegetatív fiziológiai aktivitás.

Az arousal nem egységes fiziológiai fogalom, 3 típusa van: vegetatív, kérgi és viselkedéses arousal

A vegetatív arousal sem egységes, mert mutatói nagymértékben függenek a kognitív aktivitástól

Kiváltott érzelmek esetén eltérő aktivitásmintázat mutatható ki: Ekman, Levenson és Friesen vizsgálatában a színészek a meglepetés, undor, szomorúság, düh, félelem és boldogság érzését fejezték ki. Eredményeik szerint ehhez a hat alapérzelemhez a vegetatív arousal eltérő mintázata társult, és az érzelmek között három csoportot lehetett elkülöníteni.
Félelem és szomorúság: szívritmus magas, bőrhőmérséklet alacsony
Harag: szívritmus és bőrhőmérséklet magas
Boldogság, undor, meglepetés: szívritmus alacsony

A fiziológiai mintázat, ha nem is dönti el az érzelem minőségét, képes azért az érzelmi élmény módosítására.

Az érzelemkifejezés és a kommunikáció

Az érzelemkifejezés biológiai és kulturális meghatározói
Buck: az érzelmek saját belső állapotainkat jelzik, ugyanakkor fontos információt szolgáltatnak azok belső állapotairól is, akik érintkezésbe lépnek velünk.
Darwin: az érzelemkifejezést vizsgálta, szerinte az érzelemkifejezés elsődleges szerepe a cselekvésre való felkészítés. Ezek az információk befolyásolják az egyén és így a faj túlélését is. Az érzelemkifejezés egy köre hasonlóságot mutat a fajfejlődés különböző fokán álló állatok és az emberek között, pl. a szőrzet, tollazat akaratlan merevedése (a méret látszólagos növelésével az egyed félelmetesebbnek látszik).
Szerinte az érzelmek belső, öröklött tendenciák, a tanulásnak nincs bennük szerepe, hiszen bizonyos érzelemkifejezések már újszülötteknél, vagy vakon született csecsemőknél is megjelennek, valamint nagyon hasonlóak egymással sosem érintkezett népcsoportok körében is.
Az érzelemkifejezés ugyanakkor kulturálisan szabályozott is, Friesen kísérletében amerikai és japán diákok arckifejezése nagyon hasonló volt, ha egyedül tartózkodtak a vizsgálati helységben, de ha azonos kultúrából származó interjúkészítő is velük volt, az amerikaiak több negatív érzelemkifejezést kommunikáltak, míg a japánok több pozitívat (erős érzelmeket kiváltó filmeket kellett nézni a diákoknak). Tehát a kultúra befolyásolja, hogy milyen helyzetben milyen érzelmek mutathatók ki (kimutatási szabályok).

Az érzelemkifejezés visszajelentési hipotézisei
Arckifejezési visszajelentés hipotézis: az érzelem kifejezése erősíti az érzelem élményét, a kifejezés elnyomása pedig csillapítja azt (összhangban a James-Lange elmélettel).
Hatfield és munkatársai szerint mások érzelemkifejezését kisebb intenzitással, nem tudatosan utánozzuk, és az átvett érzelemkifejezés a visszajelentési folyamatok során befolyásolja érzelmi állapotunkat. Ez az elképzelés erősíti azt az elképzelést, hogy az érzelmek lényegi eleme a kommunikáció.

Az érzelmek funkciói

Rolls (2000) és Plutchik (1994) szerint az érzelmek funkcióit 3 csoportba sorolhatjuk:

Az érzelmek evolúciós funkciója
Az érzelmek adaptív válaszokkal kapcsolódnak össze: Plutchik szerint növelik az egyén túlélési esélyeit azzal, hogy a helyzetben a legmegfelelőbb választ hívják elő, valamint az érzelemkifejezésen keresztül jelzést szolgáltatnak cselekvési szándékáról.
Szerepet játszanak a társas kapcsolatok szabályozásában: a gyerek viselkedésével, érzelemkifejezésével befolyásolja a gondozó viselkedését és érzelmi állapotát. A sírás és a nevetés egyaránt közeledő viselkedést vált ki, egyszer azért, hogy megszüntesse a kellemetlen ingert, míg a mások esetben azért, hogy fenntartsa a kellemest. A csecsemők érzelmi viselkedései olyan korán jelennek meg, hogy a tanulási folyamatok még nem érvényesülhettek kialakulásukban. Érzelemkifejezésüknek önmagukban nincs funkciója, jelentőségük abban rejlik, hogy az önmagát ellátni képtelen kis egyed így befolyásolhatja környezetének viselkedését.

Az érzelmek szerepe a kognitív folyamatokban
Az érzelmek és hangulat szerepet játszanak a környezet értékelésében, módosíthatják a kognitív információfeldolgozást. Az aktuális hangulat befolyásolja a figyelmet, észlelést, tanulást és az emlékezetet is.
Bower elméletében az emlékezet hálóként jelenik meg, amely csomópontjaiban fogalmak és sémák vannak és a pontokat aktivációk kötik össze. A csomópontok akkor lesznek aktívak, tudatosak, ha elérnek egy bizonyos aktivációs szintet. Bower szerint az érzelmeknek is vannak ilyen csomópontjai, melyek érzelmeket kiváltó helyzetekkel, szerepekkel, fiziológiai reakciókkal stb. kapcsolódnak össze. Ugyanakkor összekapcsolódnak az egyén életében az adott érzelmet kiváltó eseményekkel is. Ha az egyik ilyen csomópont aktiválódik, a serkentés továbbterjedhet más emlékezeti csomópontokra is, és régen elfelejtett emlékek aktivációját idézheti elő. Régi emlékek felidézése is aktiválhatja a hozzá kapcsolódó érzelmi állapotot.
E megoldás funkciója valószínűleg a korábbi hasonló helyzetekben nyert tapasztalatok, összefüggések aktivációjával az, hogy a környezethez sikeresebben tudjunk alkalmazkodni.

Érzelmek és viselkedésszabályozás
Az érzelmeknek fontos szerepe van az inger-válasz kapcsolat rugalmasabbá tételében is: lehetővé teszik a kidolgozottabb alkalmazkodást, a komplex ingerek gyorsabb feldolgozását, a kompetens válasz megjelenését.
Scherer: az érzelem egyik fontos funkciója a külső és belső ingerek folyamatos értékelése.
Anticipátoros érzelmek (Baguzzi, Baumgartner, Pieters): a cél milyenségének elképzelése által kiváltott érzelmek, nem egy valós, hanem egy elképzelt történéshez kapcsolódnak. Ha erősségük elér egy szintet, akarati folyamat indul be, mely a cél felé terel, kialakul a cselekvésre biztató szándék.
Carver és Scheier az érzelmek szerepét hangsúlyozza a célok elérésében. Ha a kívánatos cél és a jelenlegi helyzet közt nagy a diszkrepancia (messze vagyunk a céltól), felállítunk egy sztenderdet, mellyel az adott cél felé közelíthetünk. Érzelem akkor alakul ki, ha ettől a sztenderdtől bármely irányba eltérünk: ha gyorsabban haladunk, mint elterveztünk pozitív, ha lassabban, akkor negatív érzelmet élünk át. Ezek szerint az érzelmek a célelérés egyfajta monitorjai, ellenőrző pontok és hozzájárulnak a célkövető viselkedés fenntartásához, vagy esetleg a viselkedés megszüntetéséhez.
Tehát az érzelmek cselekvésre mozgósítanak, de ugyanakkor az eredményekkel kapcsolatos érzelmek visszajelentést is nyújtanak a cselekvésről és annak eredményéről, befolyásolva ezzel a későbbi viselkedést.

Forrás: http://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/2001/12het/pszicho/pszicho12.html a figyelmemet felhívta rá Balázsi Rózsa.

Ami hiányzik ebből: a faciális feed-bak hipotézis, valamint Zajonc, Lazarus és Smith elméletei

Share

Az érzelmek agyi mechanizmusai

0
Share

Általános pszichológia, 19. tétel, pszichológia távoktatás

Az érzelmek agyi mechanizmusai

Érzelmi végrehajtókörök az agyban

A kezdeti kutatások óta a biológiai pszichológusok számos modellt vázoltak fel az érzelmek agyi struktúrákkal való kapcsolatáról. Az egyik legátfogóbb Panksepp (1982) elképzelése. Eszerint az érzelmek az emlősagy veleszületett agyi végrehajtóköreinek aktivitásait tükrözik, amelyek a környezeti kihívásokra adandó adaptív válaszokat segítik elő. Bár az alapvető érzelmi végrehajtókörök száma korlátozott (lásd korábban az Alapérzelmek alfejezetet) de keveredésük, kölcsönhatásuk és a szociális tanulás révén az érzelmek sokkal nagyobb változatosságot mutatnak, mint maguk a végrehajtókörök. Panksepp elméletében megfogalmazza az érzelmi végrehajtókörök működési elveit (Panksepp 1982, 1992): eszerint a végrehajtókörök

–        genetikailag meghatározottak és feltétel nélkül aktiválódnak jelentősebb kihívást jelentő helyzetekben;

  • aktiválják vagy gátolják a megfelelő viselkedéseket;
  • visszacsatolási folyamatokon keresztül befolyásolják a releváns szenzoros rendszerek érzékenységét;
  • neurális aktivitásuk továbbtarthat a kiváltó körülményeknél;
  • aktivitásuk az érzelmileg semleges ingerekkel kapcsolatos kondicionálási mechanizmusok révén kontroll alá is kerülhet;
  • kapcsolatban állnak a tudatosságot és a komplex döntési folyamatokat meghatározó agyi mechanizmusokkal, amelynek révén hozzájárulnak a viselkedések közötti szelekcióhoz.

A fenti meggondolások alapján Panksepp négy érzelmi végrehajtókört feltételezett:

Az elvárással kapcsolatos végrehajtókör, amelynek legfontosabb összetevője a mediális előagyi köteg. Ennek a rendszernek a működése során a pozitív ösztönzők az emlősben anticipációs megközelítő (appetitív) viselkedést indítanak be, amelyek anticipációt, reményt vagy vágyat keltenek.

A dühvel kapcsolatos végrehajtókör fő adaptív funkciója a viselkedés serkentése akkor, ha az elvárással kapcsolatos végrehajtókör működése hirtelen lecsökken, ha a testfelszínt irritálják, illetve ha az organizmust korlátozzák vagy frusztrálják. A dühöt közvetítő hipotalamikus érzelmi rendszer volt az első, amit azonosítottak. A végrehajtókör részei többek között a hipotalamusz és az amygdala egyes területei, valamint a központi szürke terület. A düh-rendszerrel kapcsolódó érzelmek a gyűlölet és a harag.

A félelemmel kapcsolatos végrehajtókör a menekülő viselkedést irányítja. Működése még kevésbé ismert. A rendszert olyan ingerek aktiválják, amelyek fájdalommal vagy destrukcióval való fenyegetéssel kapcsolódnak össze. A rendszer részei a hipotalamusz egyes területei (anteroventrális, anterior laterális) és az amygdalához való kapcsolódása. A félelem-rendszerrel kapcsolatos további érzelem a szorongás, amit Panksepp a félelem kevésbé intenzív formájának tekint.

A pánikkal kapcsolatos végrehajtókör az elmélet legellentmondásosabb összetevője, aminek legfontosabb funkciója a társas kohézió fenntartása. Ez a végrehajtókör például a fiatal állatok distressz vokalizációjával is kapcsolatos, ami kétségtelenül a felnőtt állatok gondozó viselkedését váltja ki, hasonlóan ahhoz, amikor a felnőttek a szomorú személyhez odafordulnak és megpróbálják felvidítani. A pániknak Panksepp szerint kevésbé intenzív formája a bánat, aminek kiváltója a szociális veszteség, a magány és a gyász. A végrehajtókörhöz kapcsolódó agyi struktúrák a dorzomediális hipotalamusz, a stria terminális ágymagja, a ventrális szeptális terület és az anterior cinguláris terület. A rendszer aktivitása distressz vokalizációval és lobbanékony viselkedéssel jár együtt.

Panksepp immár klasszikussá vált tanulmánya számos kritikát kapott. Ezekkel kapcsolatban Panksepp maga is elismeri, hogy vannak olyan érzelmek, amelyek nem értelmezhetők a szubkortikális végrehajtókörök működésével. Ezek az érzelmek (például az irigység vagy a büszkeség) a személyes tapasztalat talaján, társas modellálás során és adott kulturális kontextusban alakulnak ki.

A félelem és kondicionálhatósága: az amygdala központi szerepe

LeDoux (1995, 2000) valamint más neurofiziológusok komolyan kétségbe vonták „a limbikus rendszer, mint az érzelmek idegrendszeri háttere” koncepció tarthatóságát, és az emóciók neurofiziológiai hátterének más mechanizmusai után kutattak. LeDoux kutatásaiban a félelem és annak kondicionálhatósága került a fókuszba, mivel a félelmet kifejezetten megfelelőnek tartotta a vizsgálódás számára. Ez az érzelem ugyanis kultúrától függetlenül az életünk része, ráadásul az emlősöknél is könnyen megfigyelhető és tanulmányozható. LeDoux kutatásaiban a félelem kondicionálásával és ennek neurofiziológiai hátterével foglalkozik. A félelmi válasz akkor kondicionálható, ha a kellemetlen feltételen ingert (pl. áramütést, erős zajt) semleges ingerrel párosítják. Kellő számú társítás után a semleges inger kiváltja a félelmi választ. A kutatások feltárták, hogy a kondicionált félelem esetében az információ a feltétlen és a feltételes ingerről az amygdala közvetítésével jut el az agytörzsben található viselkedéses, autonóm és endokrin kontrollrendszerekhez (LeDoux, 2000). Az amygdala központi szerepet játszik tehát a félelemben. Az amygdala maga is meglehetősen összetett struktúra és nem minden része vesz részt a félelem kondicionálásában. Laterális és basolaterális területei kapnak inputot agykérgi szomatoszenzoros területekről és kéregalatti struktúrákból, például a talamuszból és a hippokampuszból. A kéregalatti struktúráknak eltérő szerepe lehet a kondicionálás folyamatában. Míg a közvetlen talamusz-amygdala kapcsolat a szenzoros input (pl. erős hang), azaz a feltételes inger közvetítésében játszik szerepet, addig a kontextuális kondicionáláshoz az amygdala mellett a hippokampális kapcsolatra is szükség van. A feltétlen inger által hordozott információ szintén vagy az agykéreg közvetítésével, vagy közvetlenül a talamuszon át jut el az amygdalába. Ez a két feltétel támogatja azt a hipotézist, hogy a félelmet kiváltó feltétlen és feltételes inger közötti kapcsolat kialakulásának idegrendszeri helyszíne az amygdala. A félelmi válasz közvetítésében az amygdala központi magjának van fontos szerepe, mivel ennek irtása a félelmi viselkedés elmaradását eredményezi. A központi magnak kimutatható kapcsolatai vannak az agytörzsnek azon rendszereivel, amelyek a félelmi válasz különböző összetevőit (pl. vérnyomás-emelkedés, reszketés, hormonális válaszok) kontrollálják.

amygdalia

A hangingerrel kiváltott félelmi kondicionálás anatómiája

Ábra. A hangingerrel kiváltott félelmi kondicionálás anatómiája LeDoux (2000. 163.) nyomán.

Az amygdala szerepe a félelemmel kapcsolatban LeDoux (2000) nyomán tehát a következő (l. az ábrát): az amygdala szenzoros inputot kap az agykéreg különböző szenzoros területeiről vagy a talamuszból, ugyanakkor az amygdala maga is befolyásolja az agykérgi információfeldolgozási folyamatokat, azaz az agykérgi vagy talamikus input nyomán aktiválódva maga is befolyásolja azt, hogy milyen input érkezzen hozzá az agykéregből), így képes meghatározni azt, hogy van-e valami veszély a külvilágban. Mindezen túl képes nem specifikusan is befolyásolni a szenzoros kérgi területek működését azáltal, hogy aktiválja az agytörzsi arousal rendszerek egy részét. Amikor tehát az amygdala veszélyt detektál, akkor aktiválja ezt a nemspecifikus arousal rendszert, és ezzel képes növelni az információfeldolgozás hatékonyságát akkor is, ha a veszélyt jelző inger elkerüli a figyelmi fókuszt.

LeDoux és más neurofiziológusok munkái a félelem példáján azt mutatják, hogy nem elégedhetünk meg azzal az elnagyolt magyarázattal, hogy az érzelmek biológiai hátterében az általában vett limbikus rendszer áll, hanem precíz idegtudományi vizsgálódások szükségesek ahhoz, hogy megértsük az egyes érzelmek hátterében álló pontos biológiai mechanizmusokat.

Forrás: a linket nem tudom bemásolni mert egy word dokumentumként jelenik meg a google-ban. Az alábbi linken az első találat ( a figyelmemet felhívta rá Balázsi Rózsa):

http://www.google.hu/search?hl=hu&q=%C3%89rzelmi+v%C3%A9grehajt%C3%B3k%C3%B6r%C3%B6k+az+agyban&sourceid=navclient-ff&rlz=1B3GGLL_huRO361RO362&ie=UTF-8

Share
Go to Top