Posts tagged kultúra

Nyelv és kultúra

0
Share

Általános pszichológia, 37. tétel, pszichológia távoktatás

Volf Brigitta jegyzete alapján

A nyelv egy olyan eszköz, ami a társas kapcsolattartást szolgálja, tehát kommunikációs funkciót tölt be.

A nyelv és a megismerés legmagasabb formája, a gondolkodás elválaszthatatlan egymástól, hiszen a nyelv nélkül nem csupán a kommunikáció csorbulna, hanem a megismerés is. Gondolatban összekapcsolunk látszólag egymástól független dolgokat, és új fogalmakat hozunk létre. Ez a nyelv megismerő funkciója.

Beszédünk révén képesek vagyunk önmagunk és társas kapcsolataink szabályozására, de a világ megértésére irányuló törekvéseinket is irányíthatja, ebben rejlik a nyelv szabályozó funkciója. Az emberek manipulációjára is gyakran használunk nyelvi fordulatokat. Pl. ugyanannak a dolognak a megjelölésére két különböző érzelmi sugallatú szót használtak: titkosrendőrség és állambiztonsági szolgálat. A titkosrendőrség iránt jóval kevesebb bizalmat mutattak.

A nyelv beszélt és írott formája egyaránt alkalmas arra is, hogy általa kifejezésre juttassuk érzelmeinket, belső állapotunkat. Egy mély érzelmi állapot kidolgozott, igényes leírása az érzelmi feszültség csökkentését eredményezheti és a gondolataink rendezését. Ebben a nyelv expresszív, kifejező funkciója nyilvánul meg.

Az emberi nyelv digitális jellegű, ami azt jelenti, hogy érzékletes tulajdonságaiban különbözik a tárgytól, amit jelöl, nem utal annak a tulajdonságaira.

Az emberi kultúrák és a nyelv viszonyát elemezve a következő változások sora figyelhető meg:

  1. Epizódikus kultúra (5 millió év) – ahol a tudás átadása még nincs jelen, történések vannak, de ezeket a szereplők nem rögzítik.
  2. mimetikus kultúrában (1,5 millió év) – a testi lejátszás, utánzás emelendő ki, de ez még nem elbeszélt formában történik
  3. mitikus kultúrában (50000 év) megjelenik a nyelvi szemantikus és elbeszélő tudás, ekkor már továbbadható történetek szövődnek
  4. elméleti kultúrában (10000 év) – a külső tárak és a rögzített tudás lesz a legfontosabb ismérv: a barlangrajzoktól, kőtábláktól, papirusztekercseken és könyveken át egészen a számítógépek merevlemezéig.

Boas kultúrközi vizsgálatokat végzett az indiánok és az eszkimók körében és azt találta, hogy elnevezésbeli eltérések vannak és ez a két nyelv strukturális különbségeire vezethető vissza. Az elnevezésbeli eltérések a világ megtapasztalásának különbségét fogják eredményezni.

Sopin és Whorf hipotézise a nyelvről: anyanelyvünk meghatározza, hogy miként gondolkodunk a világról, ezt nevezzük nyelvi determinizmusnak. Egy adott nyelvben lódolt megkülönböztetések gyakran nem találhatók meg más nyelvekben, ez a nyelvi relativizmus. Tehát a világot olyannak látjuk, amilyennek a nyelv lefesti. Lényeges aspektus, hogy a szókincs az adott kultúrára jellemző módon kódolódik. Pl. az eszkimó szókincsa hófajtákra.

Nyelvi univerzáliák

Minden kultúrában fellelhető hasonló nyelvi szerkezetre vagy szabályalkotási módozatokra utalnak. Az univerzáliák mögött a megismerés pszichológiai (örökletes biológiai) megalapozottsága áll. Pl. Berlin és Kay 1969-es színspektrum kísérlete: alapszíneket és azok arányait mutatták be, különböző kultúrákban élő embereknek, majd azt kérték tőlük, hogy válasszák ki az egyes színek legjobb képviselőit. Azt tapasztalták, hogy a fokális színek kultúránként azonosak. Tehát a színelnevezés azért univerzális, mert a látórendszer univerzális.

A nyelvi relativitás egy kultúrán belül is létezhet. Pl. Bernstein vizsgálatában angliai polgári és külvárosi családokból származó serdülőket vizsgált és két féle nyelvi kódot azonosított: korlátozott nyelvi kódot, szegényes szókincs, nehézkes szabályalkotás, nyelvi sztereotípiák jellemzik többnyire a rossz szociális körülmények között élő fiatalokat, kidolgozott nyelvi kód, gazdag szókincs, választékos beszéd, nyelvi leleményesség jellemző a jobban szituált fiatalokra. Tehát a nyelvi különbségek olykor nem a kultúra, hanem egy adott kultúrán belül a szocializáció következményei.

Forrás: tanulmányi útmutató

Share

Az érzelmek kulturális meghatározottsága

0
Share

Általános pszichológia, 18. tétel, pszichológia távoktatás

Az érzelmek kulturális meghatározottsága

A XX. század nagy részében az antropológusok nagy része az ún. kulturális érzelemelmélet szerint azon a véleményen volt, hogy az érzelem tanult viselkedés, ami kulturálisan örökítődik át (Evans, 2003). E teória szerint az elsajátításhoz szükség van arra, hogy az egyén a kultúrájában találkozzon a megtanulandó érzelemmel. Ebből az következne, hogy a különböző kultúrájú emberek különböző érzelmeket élnek át.

Az 1960-as évek végén Paul Ekman amerikai antropológus megcáfolta ezt az elméletet kultúrközi vizsgálataival. Az új-guineai írástudatlan fore néppel végzett kísérletében a résztvevőknek valamilyen érzelmi töltetű történetet mesélt, majd arra kérte őket, hogy három fénykép közül, amelyeken különböző érzelmeket kifejező amerikai arcok voltak, válasszák ki azt, amelyik legjobban illik a történethez. Bár még soha nem találkoztak nyugati emberekkel, mégis magas százalékban ki tudták választani a megfelelő arckifejezést. Ekman ezek után megkért néhány embert, hogy vágjon az egyes történeteknek megfelelő arckifejezéseket, majd ezeket videóra vette. A fordított vizsgálatban amerikaiakat kért meg, hogy a történetekhez társítsák a megfelelő képeket, és ugyanolyan eredményt kapott: az amerikaiak felismerték az új-guineai bennszülöttek által kifejezett érzelmeket. Ekman a következő 6 alapérzelmet használta vizsgálatában: öröm, bánat, harag, félelem, meglepetés, és undor.

Az alapérzelmek veleszületettségének újabb igazolását találták azokban a vizsgálatokban, ahol vakon született csecsemőknél figyelték meg ezeknek az alapérzelmeknek a megjelenését (mosolygás, sírás, szemöldökráncolás, meglepődés).

Ezek a bizonyítékok amellett szólnak, hogy alapérzelmeink kultúrától függetlenül, egyetemesen jelen vannak. Ez pedig jelentős érv a biológiai meghatározottság mellett; génkészletünk őrzi közös evolúciós történetünk örökségét.

Kulturális-szociális hatások az alapérzelmekre

Az alapérzelmek – egyetemességük ellenére – nem minden embernél jelennek meg egyformán. Az érzelmi kifejezések alkalmazásakor a saját kultúránk szabályait alkalmazzuk, ami eltérő kultúrájú embereknél látszólagos különbségekhez vezethet. Általánosságban jellemző például, hogy a japánok sokkal inkább igyekeznek elrejteni az érzelmeiket, mint az európaiak és az amerikaiak. Paul Ekman és Wallace Friesen ezt a jelenséget is vizsgálták. Érzelmeket kiváltó filmeket nézettek japán és amerikai kísérleti személyekkel kétféle feltételben: először egyedül nézték a filmet, majd úgy, hogy a kísérletvezető is jelen volt. Azt az eredményt kapták, hogy az eltérések csak az utóbbi feltételben jelentek meg japánok és amerikaiak között, ám akkor is csak látszólag. A felvételek lassított elemzésénél kiderült, hogy a tanult kifejezési szabályok (a japánoknál az érzelmek elrejtése) csak késve, a tudatosulás után jelentek meg, az alapérzelem valójában, bár csak a pillanat töredékéig, de náluk is kifejezésre jutott. A kulturálisan meghatározott kifejezési szabályok tehát mindig csak azután jelennek meg, hogy az alapvető érzelmi válasz már beindult.[3]

Kultúraspecifikus érzelmek

Vannak érzelmek, amelyek nem veleszületettek, mint az alapérzelmek, hanem csakis speciális feltételek esetén fejlődnek ki, amelyeket bizonyos kultúrák teremtenek meg. Ezek csak akkor jelennek meg valakiben, ha a kultúra szembesíti az egyént az adott érzelem létezésével, és már gyerekként megtanulja azt.

Ilyen kultúraspecifikus érzelem pl. az új-guineai gururumba nép ún. „vaddisznónak lenni” érzelme. 25-35 év közötti férfiak élik át, akik az érzelem hatására megvadultan rohangálnak, tárgyakat rongálnak meg, és megtámadják az arra járókat. A „vaddisznónak lenni” érzésére, és más kultúraspecifikus érzelmekre gyakran jellemző, hogy segítenek az embereknek megküzdeni a kultúra támasztotta kihívásokkal (Averill, 1980). Erre példa, hogy a vaddisznóvá vált férfiakat, akik abban az életkorban vannak, amikor szembesülnek a házasság első éveiben felmerülő anyagi gondokkal, állapotukra való tekintettel társaik ideiglenesen felmentik az anyagi kötelezettségeik alól.

A kultúraspecifikus érzelmek olyan egyediek lehetnek, hogy saját kifejezésük van az adott nyelvben, amit más kultúrák nyelveibe csak körülírással lehet átültetni. Ezekre példák a következő érzelemelnevezések is:

Amae (Japán):

,,Öröm, amelyet egy másik ember iránti teljes elfogadásban lelünk meg. (Az eredeti írásjel egy mellet és egy szopó csecsemőt ábrázol, ami azt sugallja, hogy az érzelem az elszakítottság megszűnését jelenti, visszatérést abba az egységbe, amely az anyát és a csecsemőt az élet első néhány hónapjában összeköti.)”[3]

Ijirashii (Japán):

Akkor érezzük, ha egy dicséretre méltó személyt látunk, aki legyőz egy akadályt.

Liget (Ilong nép):

Egy fájdalmas esemény váltja ki. Közel áll a düh érzéséhez, megtorló akciókhoz, bosszúálláshoz vezethet.

Schadenfreude (Európa):

Mások szenvedésében lelt öröm, magyarul káröröm. Az angolban csak körülírással meghatározható.

Acedia (középkori, ill. reneszánszkori Európa):

Spirituális kábultság, vagy a vallási gyakorlattól való eltávolodás, ami az istentisztelet ismétlődő természete miatt kialakuló unalomból fakad.

Malu (Dusun Baguk, Malajzia):

A szégyen és a zavar keveréke, ami egy magasabb társadalmi pozíciójú ember jelenlétében fordulhat elő.

Awumbuk (Belső- Pápua Új-Guinea):

Szomorúság, fáradtság és unalom keveréke, ami vendégek, barátok vagy családtagok távozásakor jelenik meg.

Song (Ifaluk nép, Mikronézia):

Közel áll a dühhöz vagy dorgáláshoz, morális felhangja van, és nem tűr ellentmondást.

Fago (Ifaluk):

A szeretet, a részvét és a szomorúság keveréke.

Ker (Ifaluk):

Kellemes meglepetés.

Rus (Ifaluk):

Kellemetlen meglepetés.

Nginyiwarrarringu (a nyugat-ausztráliai sivatag Pintupi bennszülöttei):

Hirtelen érzett félelem, ami arra készteti az egyént, hogy felkeljen, és megkeresse a félelem okát.

Sram (Oroszország):

Szégyenérzet a szexuális tisztátalanság miatt, vallási okokból. (Főnévként utalhat a szeméremtestre, vagy olyan helyre, ahol szexuális tevékenység folyik, pl. a piros lámpás negyed)

Prinz 2004-ben idézi a patriotizmus kifejezést, mint a nyugati kultúrák specifikus érzelmét.

Kultúraspecifikus fóbiák vagy érzelmekkel kapcsolatos szindrómák:

Witiko/Windigo (Algonquin indiánok):

Attól való félelem, hogy valaki kannibál szörnyeteggé változik.

Pa-leng (Kína):

Abszurd félelem a hidegtől forró időben is, ami összefüggésben áll a yin és yang (test-lélek) egyensúly elvesztésével.

Latah (Malajzia):

Középkorú nőket érintő, eltúlzott, riadt reflex, amikor hajlamosak mindent megismételni, amit hallanak (vö. fülöp-szigeteki mali-mali, burmai yuan, szibériai ikota, francia kanadaiaknál ugró mánia elnevezések).[4]

Koro (Assam és Dél-Kína)

Heves aggodalom, hogy a pénisz, a mellek és a vulva visszahúzódik a testbe. Vaddisznó-szindróma (Gururumba, Új-Guinea): Az ősök szellemének harapása okozza, amikor a fiatal férfiak belépnek a férfikorba: elkezdenek vadul szaladgálni, lopni és nyilakat lövöldözni néhány napig. (A gyógymód része, hogy a beteget a tűz fölött, a füstben tartják.)[5]

Prinz 2004-ben az anorexia nervosát szintén kultúraspecifikus szindrómának tartja, ami a nyugati kultúrákra jellemző.

Magasabb szintű kognitív érzelmek

Vannak érzelmek, amelyek nem velünk születettek, mint az alapérzelmeink, de mégis egyetemesen jelen vannak. Ilyen érzések a szeretet, szerelem, bűntudat, szégyen, zavar, büszkeség, irigység, és féltékenység.

Paul Griffiths filozófus ezeket nevezi magasabb szintű kognitív érzelmeknek, mert ezekben nagyobb szerepet játszik a logikai elemzésért és a komplex kognitív képességekért felelős neocortex. A neocortex az agykéreg azon része, amely az emberi evolúció során a legnagyobb fejlődésen ment keresztül. Ezzel ellentétben az alapérzelmek inkább kéreg alatti, ősibb struktúrákhoz köthetők. Mivel a kognitív érzelmek kérgiek, és így jobban összekapcsolódnak a tudatossággal, mint az alapérzelmek, nagyobb kulturális különbségek mutatkozhatnak bennük, mint az alapérzelmekben. ,,Az alapérzelmekhez hasonlóan és a kultúraspecifikus érzelmekkel ellentétben a kognitív érzelmek a közös evolúciós történet által kialakított emberi természet részét képezik”[3] Közös jellemzőjük, hogy azért maradtak fenn a természetes kiválasztódás során, mert őseinknek ezek az érzelmek segítettek megoldani az egyre komplexebb társas környezet problémáit.

Forrás: Wikipedia

http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89rzelmek_csoportos%C3%ADt%C3%A1sa#Kultur.C3.A1lis_.C3.A9rzelemelm.C3.A9let_.C3.A9s_az_alap.C3.A9rzelmek_elm.C3.A9lete

A cikkre Balázsi Rózsa hívta fel a figyelmem.

Share
Go to Top