Share

Szociálpszichológia, 11. tétel, pszichológia távoktatás

Kidolgozta Henter Gábor

Hewstone, 413-417

A szerepek differenciálódása

Feladatmegoldó csoportok részletes megfigyelése és a csoporttagok viselkedésének úgynevezett interakciós folyamat elemzése (IFE) sémájának segítségével való kódulása felfedte, hogy különbséget lehet tenni a kapcsolatra orientált viselkedésre és a feladatorientált viselkedésre specializálódott csoporttagok közt. A szakértelem e két fajtáját ritkán gyakorolja egyetlen személy.

A státusok differenciálódása

A státuselvárási elmélet szerint az egyes csoporttagok csoportsikerhez való hozzájárulásának a priori elvárása jelenti a státuszdifferenciálódás kiinduló lépést. A feladat vonatkozásában feltehetően jobb képességekkel rendelkező csoporttagokhoz többször fordulnak, és többször bátorítják őket kezdeményezésre, és formálisan is kinevezik őket vezetőnek.

A csoporttagok személyes tulajdonságai alapozzák meg az a priori elvárásokat, s ily módon a státuskülönbségek kialakulását. A specifikus státusjellemzők azokkal a képességekkel és készségekkel kapcsolatos, amelyeket közvetlenül relevánsnak a célok elérésében (például lehetnek már bizonyított matematikai képességek,ha a feladat számolási készségeket igényel). A specifikus státuszinformációkon túl, illetve azok hiányában a csoporttagok úgy is kialakíthatnak kölcsönös elvárásokat, hogy egymás diffúz státuszjellemzőit tartják szem előtt, azaz bármiféle személyes tulajdonságot, melyet a csoport céljainak sikeres elérésében közvetett módon relevánsnak tekintenek.

A feladatcsoportokban lezajló státuszdifferenciálódásnak ideális esetben feladatspecifikus státuszjellemzőkön kellene alapulnia. Például: egy idősebb hölgy például feltehetően kevéssé játszhat szerepet akkor, amikor a csoport sportokban méri össze tudását más csapatokkal, ugyanakkor kulcsfontosságú szereplővé válhat egy olyan kvízjátékban, melyben a helyi események történetének alapos ismeretét értékelik.

Kommunikációs mintázatok

A kommunikációs mintázatok kísérleti vizsgálatához Leavit (1951) a kísérleti személyeket egy kör alakú asztalnál ültette le, s függőleges lemezek választották el egymástól. A kísérletvezető által nyitható és csukható nyílások lehetővé tették, hogy üzeneteket küldjenek a csoport (bizonyos) tagjainak. A legcentralizáltabb a kerék, mivel ekkor minden periférián található csoporttagnak egyetlen központi helyzetben lévő személyen keresztül kell üzenetet küldenie. Ezzel szemben a teljes háló mintázata estében senki sem ellenőrzi az üzenetek fogalmát, és bármelyik személy közvetlenül kommunikálhat bárki mással, anélkül hogy ebben valamelyik további személyre kellene támaszkodnia.

Shaw a centralizált kommunikációs mintázat esetében ez a koordináció jellemző módon egyetlen személyre hárul, ez a személy könnyen szenvedhet a túlzott mennyiségű információtól. A    decentralizált kommunikációs minták esetében az információk egyenletesebben eloszthatóak a csoport   tagjai között, ami jobb csoportteljesítményhez és a munkával való elégedettség magasabb szintjéhez       vezet.

A csoportszerkezet diszfunkcionális aspektusainak legyőzése

A kutatások megmutatták, hogy valóban hatékonyabbnak látszik, ha az ember a magas státusra formált jogát a feladat elvégzése szempontjából hasznos hozzájárulással demonstrálja, mintha a magas státussal járó pozícióra más módon tart igényt. Úgy tűnik továbbá, hogy az az alacsony státussal rendelkező csoporttag, aki erőteljesen csoportorientált, és motivációt mutat arra, hogy a csoport feladatát sikerrel végezze, sokkal nagyobb valószínűséggel szerez befolyást a csoportban, mint egy másik alacsony státusú tag, aki elsősorban saját egyéni érdekeit követi.

Share