Szociálpszichológia, 14. tétel, pszichológia távoktatás
Koponyás Rita által kidolgozva
14. Énkép és önészlelés
Az énfogalom felépítése, koherens énfogalom és önismeret, a self típusai, diszkrepancia elmélet, aktuális/ideális self és az elégedettség (koherencia), énattribúció, az énattribúciót meghatározó folyamatok, önismeret (Smith, E., Mackie, 190-207)
Self: önmagam, mindaz, amit önmagamról tudok, gondolok vagy érzek, ahogyan kifejezem magam.
A koherens self két összetevője: énfogalom (önmagunkról való ismeretek) és önértékelés (önmagunkkal kapcsolatos érzelmeink). Ezek tapasztalataink, életkörülményeink és környezetünk alakulásával változnak, fejlődnek.
Az önismeret hasonlóan alakul ki mint ahogyan más emberek megismerése. Saját jellemvonásainkra első sorban gondolataink, érzelmeink alapján következtetünk, ez adja a legpontosabb tájékoztatást. Ha azonban ez a forrás elégtelennek bizonyul, akkor megfigyelt (vagy elképzelt) viselkedéseinkből következtetünk. (Ez az önészlelési elmélet – énattribúció) Ezen kívül a mások reakcióit, rólunk alkotott véleményét, elvárásait (Cooley: reflektív én) figyeljük meg, használjuk fel, illetve hasonló másokkal összehasonlítjuk magunkat, képességeinket, hogy következtessünk saját egyéniségünkre (társas összehasonlítás elmélete).
Énfogalom: személyes jellemzőkről, képességekről alkotott ismereteink összessége. A magunkról elképzelt pozitív jellemvonások növelik határozottságunkat, önértékelésünket és a tényleges teljesítményünket is.
Leginkább akkor helyesek az önmagunkról alkotott következtetések, ha azokat olyan viselkedések alapján vontuk le, melyeket nem külső kényszerre, hanem saját akaratból választottunk (intrinsic motiváció). Ha a viselkedés külső cél elérésének az eszköze (extrinsic motiváció), akkor az kevéssé okoz örömet. Külső jutalom hatására csökken a motiváltság.
Az önismeret pontosabb, mint másokról szerzett ismereteink. Sokkal több alkalmunk van megfigyelni magunkat, könnyebben hozzáférhetünk érzelmeinkhez. De saját viselkedésünket máshogy magyarázzuk, mint másokét. Míg saját viselkedésünket a helyzetnek tulajdonítjuk, másokét a személyes jellemvonásaikkal magyarázzuk. Ezt az attribúció során megjelenő cselekvő-megfigyelő torzításnak nevezzük. További pontatlanságot okozhat még az a tény, hogy saját cselekedeteink értelmezésénél is nagyon gyakran az emberi viselkedésről kialakított általános tudásunkat használjuk fel.
Különféle szerepeink alapján a self többféle énrészekből szerveződik. Más-más helyzetekben, kapcsolatokban más-más szerepeket játszunk, más-más tulajdonságaink dominálnak (kapcsolatokban, feleségként, barátként, diákként, anyukaként, egyedül, stb…) → selfkomplexitás. A sok, egymástól független selfrésszel rendelkező embereket magas selfkomplexitású embereknek nevezzük, míg a kevés, viszonylag hasonló selfrésszel rendelkezőket alacsony selfkomplexitásúaknak. Ezek hatással vannak a fizikai, szellemi jóllétre.
Diszkrepancia-elmélet: Emocionális jólétünket meghatározza, hogy mekkora az azonosság, illetve az eltérés az énképünk és az ideális énünk között. Ha ez a távolság kicsi, önmagunkkal elégedettek vagyunk, ha nagy, önértékelésünk, elégedettségünk lecsökken, a koherencia érzése gyengül.
Az emberek az önmagukról kialakított tudást megpróbálják úgy felépíteni, hogy az állandónak és koherensnek tűnjék. A koherencia úgy érhető el, hogy adott pillanatban selfünknek csak bizonyos aspektusait tesszük elérhetővé. Hogyan?:
- Korlátozott hozzáférhetőség révén: az éppen nem aktuális szerepünket, amihez egy másik selfrészünk tartozik, aktuálisan kizárjuk.
- Szelektív memória révén: visszamenőleg átírjuk, illetve torzítva rekonstruáljuk emlékeinket
- Attribúció révén: az inkonzisztens viselkedést a körülmények változásával magyarázzuk, nem saját inkonzisztens énünkkel
- Néhány kulcsvonás kiválasztása révén: énséma kialakításával. Énséma: bizonyos fontos (központi) és megkülönböztető jellemvonások. Az énsémát könnyedén húzzuk elő hétköznapi helyzetekben. Az énsémának ellentmondó visszajelzéseket gyorsan visszautasítjuk.
A koherencia eltérő a különböző kultúrákban, ennek oka az ideális énről formált eltérő kép, ilyen pl. az énközpontú megközelítés kontra mások felé irányultság. A függetlenséget hangsúlyozó kultúrák a többi embertől elkülönültnek tekintik az ént, a közösséget hangsúlyozó kultúrában az én a többiekkel összeköt.
14-15-16. tétel nagyon hasznos, köszönöm!