Share

Szociálpszichológia, 2. tétel, pszichológia távoktatás

Koponyás Rita által kidolgozva

2. Történeti irányzatok a szociálpszichológiában

A néplélektan, a csoportlélektan – a néplélektan képviselői (Herder, Hegel, Humboldt, Lazarus, Wundt) és nézőpontjaik, szuggesztió, hipnózis, orvosi modellek, a csoportlélektan képviselői és nézeteik (M. Hewstone E, 22-26)

A néplélektan a népek pszichológiáját jelenti, összehasonlító történeti-társadalmi és kulturális pszichológia. A XVIII.-XX. századig tartó német szociálpszichológia. Kulcsgondolat: az emberi társulás elsődleges formája a kulturális (és nyelvi) közösség (nép), melyben az egyén nevelkedése és személyiségének kialakulása végbemegy.

A filozófiai megközelítés alapján, olyan jelentős gondolkodók, mint Herder, Hegel, vagy Wilhelm Von Humbold szerint a nyelv az a közeg, amelyben a közösség a maga individuális tagjait alakítja, ezek viszont aktív módon hozzájárulnak a maguk nyelvéhez, melyet, mint társadalmi terméket kell felfogni. Ezen filozófusok számára a társadalom a nép nemzeti és kulturális közössége volt az, amelynek lelkét vagy szellemét egységesítő lelki princípiumnak tekintették.

Szociálpszichológiai megközelítések:

  • A néplélektan Moritz Lazarus és Herman Steinhall által 1860-ban alapított pszichológiai és nyelvi szakfolyóiratban intézményesült. A néplélektan, mint új tudomány, kezdetétől fogva a német nemzetállam kifejlődésének segítségét volt hivatott szolgálni.
  • Wilhelm Wundt 1863-ban a néplélektant az egyéni pszichológiával egyenértékű, egymást kiegészítő tudománynak nevezte. Elképzelése szerint a legelemibb folyamatok kivételével, semmiféle emberi élmény, vagy cselekedet nem választható el a társadalmi-kulturális kontextustól. A néplélektan fő témái a nyelv, a mítosz, és a szokás, ezekből kell kiindulnia a lélek tanulmányozásának.

A tömeglélektan

A tömeglélektan biológiai magyarázataként a hipnotikus szuggesztió az oka a tömeg irracionalitásának. Alapja Anton Mesmer osztrák orvos, aki az embereket transzba tudta ejteni, hipnózisos technikákkal, amely egyfajta alvásszerű állapot létrehozásának technikája, a hipnotizált személyt bizonyos korlátok között fogékonnyá teszi a hipnotizőr sugallataira. Ez a hipnotikus szuggesztió a társas befolyásolás egyik legfontosabb modelljévé vált a tömeglélektan korai képviselőije ezt a fogalmat vették át a tömeg állítólagos irracionalitásának, érzelmi túlsúlyának és primitívizmusának magyarázatához.

Legfontosabb képviselője Le Bonn, aki egy 1895-ben kiadott Tömegek lélektana című könyvében a következő orvosi modellt állította fel: szerinte a baktériumfertőzés mintájára létezik egy ún. mentális fertőzés, amely a csőcselékszerű és egyéb felizgatott tömegekben terjeszteni képes az érzelmeket és az anómiát (Durkheim által kitalált szó, jelentése: a társadalmi normák megkérdőjeleződnek, elsikkadnak, vagy elutasításra találnak).

Sighele és Tarde elmélete, hogy jogi-orvosi szempontokat összekapcsolva, kriminológiai szempontból vizsgálták a tömegeket. Ami orvosi szempontból tudatalatti és érzelmileg túlfűtött lelkiállapotnak számított, az jogi perspektívából nézve a tömegben elvegyült ember csökkent felelősségtudatává változott át. Álláspontjuk szerint tömegben az egyén primitívebbé, infantilisabbá válik, ezért kevésbé intelligens, kevésbé irányítja a ráció, ennélfogva a felelőssége is alacsonyabb szinten van.

A néplélektanhoz hasonlóan a tömeglélektan sem fejlődött tovább az akadémikus pszichológián belül, de egyes területei megjelennek az új szociálpszichológiában és kísérleti elemzésre alkalmassá váltak. A tömeglélektan utolsó képviselője, McDougall 1920-ban életre hívta az egyénen túli „csoportlélek” fogalmát.

Share